3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2019. szeptember 27.

Ekletikus ambivalencia – Megjelent az Elefánt negyedik nagylemeze, az EL

Copyright:

Szeptember 20-án  jelent meg az Elefánt zenekar negyedik nagylemeze, az EL. A hangzás némileg poposabb, más értelmezés szerint érettebb lett a korábbiaknál. A szövegek tekintetében a zenekar most is szabadságot ad, hogy a saját mondanivalóját találja meg mindenki benne.

Közel 2 év után hozott ki az Elefánt új hanganyagot. A dalok írása közben a zenészeknek nem voltak elvárásaik maguk felé, inkább csak hagyták, had szülessenek meg a dalamok, és a szövegek. Az egész lemez hangulatán érződik ez a fajta felszabadultság, „lesz ami lesz” érzés. A srácok most sem féltek kísérletezgetni újabb hangzásvilággal, ennek eredményeképp többször visszaköszönnek a számokban a 80-as évek szinti soundjai. A zeneszámok között – a zenekar szokása szerint -  vannak lassú, andalgós, balladák, és vannak megőrülős, pogózásra tökéletesen alkalmas trackek is. Szendrői Csaba szövegei továbbra is bőven adnak gondolkodásra lehetőséget.

A lemezen megtalálható a tavaly októberben megjelent Micsoda, és a szeptember elején napvilágot látott Ég veled is. Mindkettő dalhoz klip is készült, és mindkettő rendezéséért Hódi Levente felel.

Az EL többi dalához a zenekar maga készített – időnként iróniától sem mentes – szövegvideókat. A teljes playlist itt érhető el.

Az EL budapesti lemezbemutatója október 12-én lesz az Akvárium klub Nagyhalljában, amire két héttel a koncert előtt minden jegy elkelt. Ezután az őszi/téli és tavaszi időszakban turnéra indulnak, amelynek dátumai folyamatosan kerülnek fel a közösségi oldalakra.
A zenekar a lemezt a Supersize Recordingsban vette fel, Dexter vezetésével, a kiadó pedig a Launching Gagarin Records and Management.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Weiter

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Weiter

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Weiter

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Weiter

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky