3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. szeptember 25.

Ezt add össze: The Carbonfools és az energiatakarékos építészet

Copyright:

A zenekar új klipjét meglepő módon egy nemzetközi építészeti verseny helyszínén forgatta, ezzel is támogatva a pécsi, miskolci és algír szakemberekből álló csapatot. A dal már a készülő új album előfutára, melynek lemezbemutató koncertje 2020. január 23-án lesz az A38 Hajón.

„Még a nyár elején talált meg egy pécsi barátunk minket, hogy lesz egy Solar Dechatlon nevű verseny, amiben a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az algériai Blidai Saad Dahlab Egyetemmel összefogva Someshine néven indulnak.” – meséli a zenekar dj-je, Titusz.

A csapatok feladata az volt, hogy Kádár-kockából készítsenek egy modern, energiatakarékos házat. A projekt vezetője, dr. Kósa Balázs arra kérte a zenekart, hogy látogassa meg őket a helyszínen és akár egy rövid koncerttel lelkesítsék a versenyzőket a már majdnem kész házban. A versenyzőknek nagyon bejött a zenés lazítás, hiszen 14 nap alatt kellett felhúzniuk a házakat.

„Épp akkor készültünk el az új lemezre szánt Sunshine című dalunkkal, így adta magát a Sunshine-Someshine párhuzam. Először nem is tudtuk elképzelni, hogy lesz egy ennyire letisztult, már-már katalógus-szerű helyszínen felvett anyagokból egy olyan ’carbonos klip’, amely megtartja azt a funkcióját is, amely az építészet iránt érdeklődőknek szól. Végül arra jutottunk, hogy nem bonyolítjuk a dolgot, egyszerűen bedobunk néhány extra infóbuborékot a videóba.” – mondta el Fóris-Ferenci Gábor az zenekar énekese.

 

 

A Sunshine már az új The Carbonfools lemez előfutára. A teljes album az idei év végére várható, a lemezbemutató pedig 2020. január 23-án lesz az A38-on.

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky