3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2019. szeptember 5.

Honeybeast koncerttel az esélyegyenlőségért

Copyright:

A nyári fesztiválszezon zárásaképpen 2019. szeptember 21-én a Budapest Parkban ad koncertet a Honeybeast. Az együttes az esélyegyenlőség zászlóvivőjét, a MáSzínházat támogatja a bevétel egy részével. A befolyó összegből egy előadást valósít meg a társulat, melyben fogyatékkal élő színészek is szerepelnek.

Utoljára májusban hallhattuk a fővárosban az együttest, akik nyáron többek között a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével voltak országos turnén, de az országhatárokon kívül is koncerteztek. „Hihetetlen mennyiségű ember előtt játszottunk az elmúlt pár hónapban, jóformán meg se álltunk… Kolozsváron például tízezer ember fogadott minket. Elképesztően fárasztó és egyben feltöltő is volt ez a nyár.” – meséli Bencsik-Kovács Zoltán szerző-gitáros.

A Honeybeast az Idevaló klip forgatásán ismerkedett meg a MáSzínház csapatával. A társulat közel egy évtizede egy kísérleti dráma csoportból nőtte ki magát, mára meghatározó tényezővé váltak az esélyegyenlőség területén. Az adományból Bakonyvári Krisztina rendező KépMás - Próbálom túlkiabálni magam című darabját két alkalommal eljátsszák. Az előadás során értelmi fogyatékossággal élő szereplők is bizonyítják színészi tehetségüket. A női identitás kérdését a sérültség tükrében boncolgató történetből már láthattak részletet a Honeybeast rajongói. Az Idevaló klipjében a MáSzínház színésze Demeter Orsolya az egyik főszereplő, ráadásul pont a KépMás próbáján forgott a videó.

 

 

2019. szeptember 21-én a Budapest Parkban ismét együtt énekelhetjük a legnagyobb Honeybeast slágereket, és egyben segíthetjük a MáSzínház munkásságát.

Honeybeast koncert
Budapest Park
2019. szeptember 21.

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Seguir

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Seguir

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. Seguir

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. Seguir

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky