3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. augusztus 2.

Modeselektor is az őszi budapesti Telekom Electronic Beats Festivalon

Copyright:

A Körszállóban egy kivételes hotelbulival indítottuk el a nyarat, de még annál is nagyobb ívben búcsúztatjuk el az emlékektől forró évszakot az Akváriumban 2019. szeptember 19-21. között.

Szeptember végén visszatér a főváros artériájába az ünnepélyes pulzálás: a Telekom Electronic Beats Festival mindhárom napján sodró clubnight várja majd a fesztivál résztvevőit, akiket a nemzetközi elektronikus zenei színtéren is kimagasló zenészek szórakoztatnak majd, és várhatóan megtöltik a táncparketteket.

Nagy izgatottsággal tölt el minket is, hogy hét év után a meghívásunkra tér vissza Budapestre a kontrollált káosz legnagyobb duója, a Modeselektor. Gernot Bronsert és Sebastian Szary párosa azzal teremtett szinte kultuszt maga körül, hogy megmutatták: a tágabb értelemben vett technó nem csak koromfeketébe öltözött mosolytalanok találkozóhelye lehet, de egy nagy, abszurd cirkusz is, ami bármikor átlépheti a saját határait, és mindeközben még a Buffalót sem hagyja szárazon a lábunkon, jelentsen ez bármit. Nekik az iráni származású avantgárd popénekesnő, a valóság és a fantáziák határán táncoló Sevdaliza fogja előkészíteni a nagytermet egy misztikus atmoszférájú koncerttel.

Az elektronikus tánczenei liga másik nagy játékosa, Motor City Drum Ensemble is színpadra áll az Erzsébet téren. A stuttgarti house-gurmé villámgyorsan kivívta a szakma és a közönség elismerését, Raw Cuts sorozata vagy éppen a DJ-Kicks lemeze igazi ínyenc specialitásnak számítanak, az elmúlt tíz évben pedig mintegy száz remixet hozott tető alá olyan neveknek, mint a Jazzanova, Tiga, Caribou vagy Tom Trago. A diszkó és a funk felől érkező, azokat újragondoló, felszabadító hatású klubzenékre számítsunk tőle.

A finoman építkező, emocionális house-zenék egyik legfontosabb kiadójától, a berlini Innervisionstől érkezik két fontos figura Marcus Worgull és Trikk alakjában. Ugyancsak nem kell otthon maradniuk azoknak, akik az újhullámon lebegnének, hiszen velünk lesz a trópusias warmup-szettek hőse, Paramida és a mindig szuperszimpatikus, egészségtudatos Nathan Micay, a feszesbe váltogató berlini vonal barátai pedig Jennifer Cardininek és Robert Dietznek örülhetnek.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky