3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. július 17.

Most jött el Dallos Bogi ideje?

Copyright:

Dallos Bogi első lemeze két éve jelent meg, azóta több klipje látott napvilágot, valamint beturnézta az egész országot. A fiatal énekesnő a 2018-as évet a műsorvezetői tevékenységeinek és a háttérmunkának szentelte elsősorban, viszont idén számos dallal rukkol elő, most egy igazi pozitív, nyári slágerrel, amely bármilyen életszakaszban inspiráló lehet.

Dallos Bogi öt éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es albuma után, is több sikeres dalt adott ki, ősztől pedig ő lesz az X-Faktor női mentora.


„Az én időm” az elmúlt időszak kreatív termése, amely Bogi korábbi dalaihoz hasonlóan pozitív hangulattal bír. “Úgy érzem, hogy a dalszövegekben egyre őszintébb merek lenni.


Fontos, hogy a hallgatók a dalaim által jobban megismerjenek. Ez a dal a mostani korszakom, gondolataim lenyomata, amely, arról szól, hogy ne foglalkozz azokkal, akik nem hisznek benned, nem értenek meg, nem ismerik el az értékeidet. Menj előre, éld meg a pillanatokat és használd ki a lehetőségeket, mert egy életed van, arra, hogy szeress, elfogadj, és boldog legyél! -  mesélte a friss X-Faktor mentor, aki Wagner Emillel szerezte a friss dalt, amelyet Somogyvári Dani hangszerelt.


„A klipet egy Csákberény melletti úton valamint a Lupa-tónál forgattuk. Általában a baráti társaságomból, ismerőseim közül választom ki a szereplőket, ezt a videót is a különböző karakterek keltették igazán életre.” – mesélte a mentori kihívások előtt álló énekesnő a klipről, amelyet Galler András “Indián” rendezett.

 


 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky