3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2019. július 3.

Hatodszor támogatja a Hangfoglaló Program a kezdő bandákat

Copyright:

Hatodszor jelentkezhetnek a pályájuk elején lévő könnyűzenei együttesek és előadók az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának pályázatára. Az elmúlt fél évtizedben összesen 140 formáció részesült a 2 millió forintos támogatásban, köztük a Margaret Island, a USEME, a MÖRK vagy éppen a legutóbbi évadban a Carson Coma.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma a mai napon, július elsején közzétette az NKA honlapján az Induló Előadói Alprogram 2019/2020-as évadának, a pályájuk elején járó formációknak és énekeseknek szóló felhívását.

A korábbi éveknek megfelelően olyan zenekarok és szólisták jelentkezését várják, akiknek a pályázat benyújtásakor nincs érvényes lemezkiadói szerződésük, maximum egy – nem szerzői kiadású – hanghordozójuk jelent meg eddig, az elmúlt tizenkét hónapban maximum húsz fellépésük volt, és legfeljebb két olyan daluk van, amelyeket országos rádiók az elmúlt évben ötnél többször játszottak. Zenekarok esetében ezeknek a kitételeknek a formáció legalább felére igaznak kell lennie, miként annak is, hogy korábban nem voltak az Induló Előadói Alprogram támogatottjai között.

A Hangfoglaló Program erre a pályázatára a hatodik évadban is 40 millió forintot szán, azaz megfelelő színvonalú pályázatok esetén húsz formáció kaphatja meg a 2-2 millió forintos támogatást. A megítélt összeget a támogatottaknak minimum öt új dal profi körülmények között történő rögzítésére, egy videoklip elkészítésére, egy hanghordozó elkészítésére, illetve saját kommunikációjuk fejlesztésére kell fordítaniuk. Mindezek mellett a Hangfoglaló Program Kollégiuma által kijelölt mentor tiszteletdíját és az elkészült lemezhez kapcsolódó koncerteket is ebből az összegből kell kigazdálkodniuk a kiválasztottaknak.

Az először 2014-ben meghirdetett pályázatra eddig évente átlagosan háromszáz zenekar és előadó pályázott. Az elmúlt öt évadban 140 formáció mondhatta magát támogatottnak, köztük a Lóci játszik, a Fatal Error, a D. A. S. Trió, a Run Over Dogs, Áron András Apey, Szeder, a Belau vagy éppen a most záruló évadban a DLRM, a KASSANDRA, a Néhai Bárány, a PLASTICOCEAN, a Terra Profonda vagy a The Pontiac. A zenekarokat segítő mentorok között pedig olyan szakemberek voltak az elmúlt években, mint például Bágyi Balázs, Bodnár Tibor, Koncz Balázs, Kovács Ákos Dadan, Podlovics Péter, Süli András, vagy éppen a korábban támogatott formációkban zenélő Czeglédy Szabolcs vagy Füstös Bálint.

A hatodik évad Induló Előadói Alprogramjának pályázata július 31-ig nyújtható be az NKA honlapján keresztül. A korábbi mentorokkal, illetve a támogatottak kiválasztásában közreműködő zsűritagokkal folytatott egyeztetések után a Hangfoglaló Program Kollégiuma úgy döntött, idén változik a döntés előkészítésének menete. Azaz a beérkezett pályázatokról hatvan szakmabeli, elektronikus úton is véleményt mondhat, így az októberi élő meghallgatásra részben az ő szavazataik alapján juthatnak be a pályázók. A meghallgatást a Dürer Kertben rendezik, így a hatodik évad Induló Előadói Alprogramjának eredményhirdetésére november elején kerülhet sor.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. A continua

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. A continua

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. A continua

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! A continua

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky