2019. június 29.
A VOLT Fesztivál új kialakítással és új helyszínekkel jelentkezett be a névsorba. A kíváncsiság mellett természetesen a félelem is bennem volt, hisz egy ilyen átalakítás mindig szervezési gondokkal jár, és lélekben el is könyveltem, hogy új gyerekbetegségek lesznek Sopronban… De hogy pont a sörnél?
Az új helyszín alig tért el földrajzilag a régitől: mintha csak egy picit arrébb lett volna tolva az egész fesztivál. De amennyire kevés volt a változás, annál több lett a gond: minden a helyén volt, de mégsem.
Azt már megszoktam, hogy a sajtósjegyekkel mindig baj van, így nem is vettem magamra, hogy fél órával később jutottam be, mint a haverjaim, akiknek a sort is ki kellett állniuk. De az kifejezetten zavaró volt, hogy idén sem lehetett kapni a bejáratnál sört. A várakozásnál kifejezetten jól esett volna, hogy hamár elrontják a jegyem, akkor hadd vehessek már az italt magamnak.
A kálvária abban folyatotód, hogy az első három pult ahol megfordultam az konkrétan nem működött, szóval a maradék sörcsapnak kellett kompenzálnia ezt a kiesést. Emiatt persze a koncertek felét a sorban töltöttem, már csak azért is, mert a sok ember miatt a pultosok is össze-vissza kapkodtak. Nekik ezúton is kitartást és sikeres fesztiválszezont kívánok.
A tetőfoka a szervezésnek az volt, amikor háromnegyed (!!) órát álltam sorban, hogy lerakhassam a táskámat a megőrzőben. És mikor végre sorrakerültem, a kiszolgálószemélyzet (akik 9en!! voltak) úgy nézett a mezei HP táskámra, mintha nem lenne a szolgáltatásaik között, hogy csomagot vesznek át megőrzésre.
Viszont megemlíteném a legjobb kiszolgálást is, hisz abból is volt éppen elég részem az est folyamán. A Slipknotos pogó közben leesett a karszalagom, így újat kellett feltetetnem, ami a bürokrácia útvesztőjébe vezetett. Itt viszont a megszeppent kishölgy egyből intézkedett, és csúcsidő alatt kiutalta nekem a kért szalagot, anélkül, hogy nagyobb megakadás, vagy felesleges szájrágás lett volna. Tehát lehetséges a jó kiszolgálás is a fesztiválon, és köszönet minden dolgozónak, aki odaadással végzi el munkáját a koncertek között is.
Fotó: Facebook - Rockstar Photographers