3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2019

2019. június 25.

Indul a 27. Telekom VOLT Fesztivál

Copyright:

Kedd este új helyszínen – a korábbi szomszédságában - nyitja meg kapuit a 27. Telekom VOLT Fesztivál. A Magyar Kormánytól kapott fejlesztési támogatásból létrejött szabadtéri rendezvényhelyszínen első alkalommal tartanak VOLT Fesztivált.

„Mindössze pár hónapja volt a városnak, hogy a VOLT indulására elkészüljön a terület. Utak épültek, víz- és csatornahálózatot telepítettek. Negyed század után méltó körülmények között készülhettünk számos világsztár és százezernél több hazai- és külföldi vendég fogadására, hiszen a VOLT ma már az egyik legnagyobb turisztikai esemény idehaza“ – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője. Szombat estig százezernél is több vendéget várnak Sopronba. Jegyek még kaphatók a helyszínen és a www.volt.hu oldalon.

Világsztárok és a legnagyobb hazai kínálat
A VOLT 10 helyszínén összesen 200 program várja a látogatókat. A legnagyobb érdeklődés a szerdai napot kíséri, amikor a Telekom Nagyszínpadon olyan legendás csapatok váltják egymást, mint a Papa Roach, a Cypress Hill és a Slipknot. A fesztivál EDM fronton is erős: a felejthetetlen partikat többek között a Grammy-díjra is jelölt Robin Schulz, Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse garantálja, de szervezők a finomabb zenét kedvelőkre is gondoltak, így a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, vagy a olasz származású amerikai dalszerző-zseni, Laura Pergolizzi, azaz LP is koncertezik majd Sopronban.
A többi nap fő fellépői között van még a slágergyáros Black Eyed Peas, a gitárhős Slash, az újra aktívan koncertező Ugly Kid Joe, és itt ünnepli 15. születésnapját a jubileumi fesztiválshowt ígérő, számos vendégfellépővel kiegészülő Halott Pénz is. Mindeközben a VOLT büszkesége, hogy a hazai fesztiválok között a legtöbb magyar előadó itt lép színpadra.

Sopron megtelt
„A VOLT Fesztivál hosszú ideje Magyarország egyik, a régióban viszont a legjelentősebb turisztikai vonzerőnek számító eseménye, amelyre az ország minden pontjáról érkeznek hazai turisták Sopronba, és a környező országokból is több ezren látogatnak el hozzánk“ – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapító-főszervezője. „Lassan megszokottá válik, hogy a városban hónapok óta lehetetlen szálláshoz jutni a fesztivál idején, a vendéglátók a megnövekedett kereslet hatására három-négyszeres áron adhatják ki a szobáikat ebben az időszakban, és már a közeli osztrák hotelek is megteltek“ – tette hozzá.

Gyerekek és családok a VOLTon
Fennállásának évei alatt a VOLT a legcsaládiasabb magyar fesztivállá vált. Rengeteg szülő érkezik a gyermekével, a szervezők pedig különleges, csak itt elérhető programokkal várják a legkisebbeket is - elég, ha csak a színfalak mögött tett látogatásra, a bábszínházra, vagy a színes-vidám pom pom partyra gondolunk. „A VOLT a 11 év alatti gyerekek számára sem ingyenes: csak az léphet be a fesztiválra, aki hoz magával egy rajzot, amit a Telekom VOLT Fesztivál ihletett. Ezeket a képeket kiállítjuk és a nagyszínpad kivetítőin is bemutatjuk a vendégeinknek.“ – mondta el Filutás Anna, projektvezető.

30 éve szabadon
A 2019-es VOLT Fesztivál önálló helyszínnel emlékezik meg a 30 évvel ezelőtt, Sopron mellett megtartott Páneurópai Piknikről. A helyszín könnyed, "fesztiválos" formában idézi meg '89 és a határnyitás szellemét, főképp azokat a fiatalokat célozva, akik életkoruknál fogva keveset tudnak az akkori eseményekről. A nappali közösségi, pihenő helyszín esténként házibulivá változik: egy KGST-gyártmány lakókocsiból létrehozott dj-pultból 80-as évekbeli zenék szólnak majd. A helyszín a 30 éve szabadon emlékév támogatásával és szakmai partnerségével valósul meg.

A VOLT ügye
Megszokott, hogy a VOLT minden évben zászlajára tűz egy olyan ügyet, amelyre a fesztiválozók figyelmét kívánja felhívni. Tavaly az Út a Mosolyért Alapítvánnyal összefogva az autizmus volt a központi téma, idén a Média Unióval együttműködve a “Minden tanár rocksztár!” elnevezésű kampánnyal a tanárok és a tanári pálya megbecsülésének fontosságára összpontosítanak. A Telekom VOLT Fesztivál sztárjai örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, és vállalták, hogy videóüzenetben mondják el, mi mindent köszönhetnek kedvenc tanáraiknak.

Először használhatunk Apple Pay-t magyar nagyfesztiválon
Május 21. óta hazánkban is használható az Apple Pay. Már a magyar felhasználók is hozzáadhatják bankkártyájukat a Wallet alkalmazáshoz, hogy készüléküket a bankkártyaterminálhoz érintve fizessenek. A 27. Telekom VOLT Fesztivál lesz az első nagyfesztivál Magyarországon, amin az Apple Payt is lehet majd használni, a fesztivál integrált fizetési- és beléptetési rendszerét működtető Festipaynek köszönhetően.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. július 1.

Az új helyszínen is nagyot ment az idei VOLT Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére 2019-ben 143.000-en látogattak el Sopronba. Tovább

2019. június 29.

Amikor a koncert felét sorban állással töltöd

A VOLT Fesztivál új kialakítással és új helyszínekkel jelentkezett be a névsorba. A kíváncsiság mellett természetesen a félelem is bennem volt, hisz egy ilyen átalakítás mindig szervezési gondokkal jár, és lélekben el is könyveltem, hogy új gyerekbetegségek lesznek Sopronban… De hogy pont a sörnél? Tovább

2019. június 29.

A Slipknot sikerének kulcsa

Idén új számokkal, új maszkokkal és töretlen lendülettel érkezett meg a Slipknot Magyarországra. A VOLT Fesztivál egyik headlinere osztatlan sikert könyvelhetett el, hisz az egész fesztivál ezen a koncerten volt, és még a kritikus sajtóorgánumok is elismerően írták meg az eseményt. Tovább

2019. június 29.

Hogy került délutánra a Papa Roach?!

Idén igencsak erősre sikerült a VOLT Fesztivál első napja a rockereknek: Papa Roach után Slipknot, majd az idei nagy visszatérők, a Subscribe zárta a koncertes napot, ami után még Lithium Nighton csapathatta az ember hajnali 5-ig. Kérdés, hogy miért volt ez jó a szervezőknek. Tovább

2019. június 26.

Gyerekkel is buli az idei VOLT

A VOLT idén egy sereg izgalmas programmal várja a gyerekeket is: lesz fesztivál túra, pompom party, mesejátékok, különféle kézműves műhelyek, sőt, gyerek tehetségkutató is. 12 éven aluliak számára ráadásul a belépő csupán egy, a fesztiválról szóló rajz. Minden lurkót lufival és vattacukorral várnak 2019. június 26. és 29. között, Sopronban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky