2019. június 29.
Idén új számokkal, új maszkokkal és töretlen lendülettel érkezett meg a Slipknot Magyarországra. A VOLT Fesztivál egyik headlinere osztatlan sikert könyvelhetett el, hisz az egész fesztivál ezen a koncerten volt, és még a kritikus sajtóorgánumok is elismerően írták meg az eseményt.
Corey Taylor és csapata eseménydús év közepén van: új albumukon dolgoznak, amit augusztusra ígérnek, folyamatosan turnéznak és tagcserén is kénytelenek voltak túlesni. Ennek ellenére töretlen lendülettel érkeztek meg Sopronba, hogy szétszedjék a VOLT Fesztivál nagyszínpadát. Rengetegen megírták ezt, így én nem is mennék bele, hogy milyen jó volt a line-up, mekkora lélekkel játszottak, vagy, hogy a közönség is milyen jó volt. Inkább egy közkeletű tévedésről írnék, amit minden hazai lap elkövetett.
Tudniillik a Slipknot nem a harag zenekara. A fő motívum nem ebben áll és nem is a düh-ben, bár az talán egy fokkal közelebb áll az igazsághoz. A Slipknot igazi erejét nem ezekből, hanem a tehetetlenségből fakadó frusztrációból szerzik. Az IOWAI banda legnagyobb életérzése, hogy a nagy semmiből jöttek, ahol nem volt kitörési pont, és ez a kilátástalanság volt talaja mindennek, ami a zenében megjelenik. Ez adja a korábban említett érzéseket is, a hangszerelést, a szövegek erejét és a közösségérzetet is, amely minden rajongóban megtalálható. Sok koncert sok pogójában voltam már, de egyikben sem volt akkor közösségtudat, mint a Slipknotéban. Elcsépelt mondat Taylortól, de valóban azt éreztem, hogy egy családban vagyok. Egy családban, ahol mindenki ordít a tehetetlenség ellen, tiszta szívéből.