3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. május 21.

2 milliárd forint a dalszerzőknek

Copyright:

Közel 2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki az Artisjus május közepén 7853 magyar dalszerzőnek mintegy 45 ezer magyar zeneműre. Ezúttal a 2018-ban televíziókban és rádiókban elhangzott dalok után utalta a szerzők fizetését a jogkezelő.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás – majd ezek alapján osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat.

A szerzői egyesület májusban folyósítja a dalszerzőknek az előző évi hazai rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat.

Idén összesen 3 milliárd 765 millió forint jogdíjat osztott fel és fizetett ki 65 ezer magyar és külföldi dalszerzőnek (és örökösnek), 155 ezer különböző zeneműre. A teljes kifizetett összeg 52,5 százaléka, azaz 1 milliárd 977 millió forint jutott 45 673 magyar dalra vagy zeneműre. A magyar szerzők közül összesen 7853-an részesültek ebből az összegből.

Emelkedtek a TV-s jogdíjak
Az előző évi 46 helyett 2018-ban már 51 tévéadó adatait dolgozta fel az Artisjus. A televíziókban elhangzott magyar dalok után 1 milliárd 31 millió forint jutott a magyar szerzőknek, ami 26 százalékkal magasabb a 2018-as kifizetéseknél. Tavaly több csatorna jogdíjait csak részben vagy egyáltalán nem tudta beszedni az Artisjus, ám a vitás kérdések megnyugtató lezárása után e csatornák esetén a 2017-es és 2018-as lejátszások jogdíjait is idén májusban utalták át a zenei alkotóknak.

A legtöbb magyar zenét a zenei adók játszották a következő sorrendben: Muzsika TV (89 791 lejátszott magyar zenemű), Zenebutik (két év alatt 153 447 magyar mű, ennek a fele 76 723), Sláger TV (70 060), Music Channel (34 327), HIT Music Channel (18 957) MTV Hungary / Viva (11 648). Az M2, ahol az esti műsorsávban a Petőfi TV-ben van a hangsúly a zenén, 7 131 magyar dalt játszott le egy év alatt.

A jogdíjfelosztás szabályai szerint az egy-egy elhangzás után járó jogdíj nagyon sok tényezőtől függ: az elhangzás jellegétől, hosszától, előfordulási mennyiségétől, a zenemű műfajától, valamint az adott csatorna által befizetett jogdíj mennyiségétől. Ezeket veszi figyelembe az Artisjus televíziós jogdíjkalkulátora, ami arról tájékoztat, hogy egy-egy elhangzás mennyi bruttó jogdíjjal jár.

A Dankó Rádióban szólt a legtöbb magyar zene
Az Artisjus 2018-ban 52 rádióállomás adatait dolgozta fel, az elhangzások alapján 636 millió forintot fizetett ki magyar szerzőknek. A legtöbb alkalommal magyar zenét játszó rádiócsatorna 2018-ban a Dankó Rádió (110 049) volt, őket követi a Rock FM (74 189), a Best FM (73 116), a Jazzy Rádió (66 575), valamint a Forrás Rádió (56 945). Az új Retro Rádió 44 429 elhangzott magyar dallal a 21. helyen áll, a 20. helyen lévő MR2 Petőfi (44 487) után.

Ahogy a televíziós, úgy a rádiós elhangzások utáni jogdíj is számos tényezőtől függ. Ezeket veszi figyelembe az Artisjus rádiós jogdíjkalkulátora, ami arról tájékoztat, hogy egy-egy elhangzás mennyi bruttó jogdíjjal jár.

Magyarázatok:
Magyar szerző: az Artisjus által közvetlenül képviselt szerző, vagyis aki az Artisjust bízta meg a jogai képviseletével: megbízást adott vagy egyesületi tag, vagy kiterjesztett jogkezelés által képviselt. Ez leggyakrabban szó szerint is magyar szerzőt jelent, de nem feltétlenül.
Magyar mű: a műnek legalább egy szerzője Artisjus által közvetlenül képviselt szerző.
A vendéglátóhelyeken megszólaló művekről az Artisjus mintavételes módszerrel gyűjt adatokat.
Felosztásban szereplő mű / szerző: 2018-as elhangzással rendelkező, 0 Ft-nál nagyobb jogdíjösszeget elérő művek / ezek szerzői.
Legtöbb magyar zenét játszó rádiók / televíziók: ez a kimutatás csak az ún. konkrét zenei elhangzásokat mutatja, amikor a zene főszolgáltatásként érzékelhető. (Nem tartalmazza a funkcionális és háttérzenei elhangzásokat.)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky