3427 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2019. május 13.

A Hooverphonic nálunk is bemutatja új lemezét

Copyright:

Belgium egyik leghíresebb zenekara a Hooverphonic tavaly ünnepelte 23. születésnapját, amelyet Alex Callier és zenésztársa, Raymond Geerts egy új, táncos, finom albummal és egy új énekesnővel ünnepelt. Így most, október 12-én az Akváriumban két legyet üthetünk egy csapásra és hosszú évek Hooverphonic-hiánya után először hallhatjuk Magyarországon a belga trió friss lemezét és új énekesnőjüket.

A Hooverphonic a ’90-es évek triphop hullámán úszott be a fülekbe, álomszerű, csilingelő, táncos zenéjük pedig annak is ismerős lehet, aki sosem hallotta a banda nevét. Amellett ugyanis, hogy több daluk sláger lett, zenéjük feltűnt a Baywatch, a Sex és New York vagy a Törtetők jeleneteiben, de olyan márkák is használták dallamaikat, mint a Volkswagen vagy a Danone.

A három tagú zenekar alapítói Alex Callier multiinstrumentalista-dalszerző-producer és Raymond Geerts szólógitáros, akik a fennállásuk során már elfogyasztottak néhány énekesnőt, tavaly óta pedig a szemtelenül fiatal és elbüvölő hangú Luka Cruysberghs áll a mikrofonnál. Luka mindössze 18 éves, azaz még meg sem született, amikor javában tombolt a ’90-es évek és megalakult a Hooverphonic.

A Looking for Stars dalain először felcsendülő üde és friss hang mellett azonban fiatalos gondolkodásmódjával is jó hatással van Luka a zenekarra. “Azzal az ambiciózus tervvel indultam neki az évnek, hogy három különféle lemezt jelentetek meg: egy Morricone-hangulatú gyűjteményt, egy triphop albumot és egy adagot pezsgő funky számokkal, de Luka Cruysberghs, az új 17 éves énekesnőnk régimódinak tartott” – mesélte Alex Callier a Looking for Stars megjelenésekor. Végül az énekesnő javaslatára a legjobbakat kiválasztva gyúrták össze a lemezt, ennek köszönhető, hogy annyiféle hangulat fut rajta össze. Kócos, lebegő és elsöprő. A Hooverphonic hosszú idő után pedig újra behúz bennünket is ebbe a színekkel teli, finom világba október 12-én, az Akváriumban.

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja:
Hooverphonic (BE)
2019. október 12. 19:00
Akvárium Klub, KisHall

Jegyárak: 3.900 / 4.500 Ft
Elővétel: csütörtök (05.08.) 9-től

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2023. szeptember 8.

Dzsúdló koncert az Arénában

Épp itt volt az ideje, hogy kedvenc faszitok Dzsúdló beparkoljon a Papp László Budapest Sportarénába a legendás Lanciával, ugye? Budapest Park, Sziget Nagyszínpad – és most ez... De hát ő előre szólt, hogy hard év lesz ez! Tovább

2023. szeptember 5.

A Carson Coma az MVM Dome-ban ünnepli ötödik születésnapját

A Carson Coma az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai sikersztorija gitárzene fronton, négy év alatt négy nagylemezt jelentettek meg, kétszer is megtöltötték a Budapest Parkot és szinte nincs olyan hazai fesztivál, ahol ne kérné őket a közönség. A zenekar jövőre egy fergeteges koncerttel ünnepli meg ötödik születésnapját 2024. április 6-án az MVM Dome-ban, a csapat eddigi legnagyobb bulijával. Tovább

2023. július 24.

A Puskásba jön a Coldplay

A Coldplay 2023-as teltházas stadionturnéját követően bejelentette az európai koncertek harmadik körét 2024 június – július – augusztusára. A dátumok között megtalálható a zenekar első fellépése Görögországban, Romániában és Finnországban, valamint az első római koncertjük 2003, és az első budapesti 2008 óta. Tovább

2023. július 24.

Cirkuszfesztivál a Szigeten

A Sziget látogatóinak egyik legkedveltebb programhelyszíne, a Cirque du Sziget a már megszokott helyén, de ha lehet, még több és még színesebb kínálattal vár mindenkit idén augusztus 10-15 között. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók. A sátorban négy társulat előadása lesz látható minden nap. Tovább

2023. július 7.

Színház és zene mindenkinek! Két hét múlva kezd a Déryné Fesztivál

A nyári fesztiválok egyik különleges színfoltja a Déryné Fesztivál, amely július 19. és 23. között kerül megrendezésre Sátoraljaújhely festői helyszínein és környékén. A Déryné Társulat klasszikus és felolvasó színházi előadásokkal, gyermekprogramokkal készül, de káprázatos néptánc előadás, valamint az István, a király című rockopera is helyet kapott a műsorban. Fellép többek között a Csík zenekar, Budapest Jazz Orchestra, Besh o droM és a Bohemian Betyars. A több mint 70 ingyenes programot felvonultató esemény idén először ad otthont a KultCamp tábornak. A Déryné Program által életre hívott KultUp program és a Rákóczi Szövetség együttműködésének köszönhetően 450 középiskolás diák érkezik Sátoraljaújhelyre a határon innen és túlról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky