3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. április 19.

Utazás a koponyánk körül: a Mörk ismét fejest ugrik a szürreálba

Copyright:

Folytatódik a Mörk pszichedelikus utazása az élet körforgásában: húsvétkor jelenik meg a két EP-ből álló albumuk második fejezete, a tavalyi halált követő feltámatás, a The Resurrection of Mörk. A Junior Artisjus díjas zenekar megjárta nemrég Németországot és a hazai klubokat, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében pedig április 21-én bemutatják élőben is a teljes The Death and Resurrection of Mörköt, majd ismét német, illetve lengyel lemezbemutató turnéra indulnak.

A frappáns és váratlan megoldásairól híres négytagú csapat rendkívül izgalmas időszakát éli: tavaly halottak napján jelentették meg két részes albumuk első fejezetét, az öt melankolikus dalt tartalmazó The Death of Mörköt, amit nemcsak a magyar, de német és New York-i klubokba is elvittek. Emellett Tenki Réka és Keresztes Tamás főszereplésével forgattak egy őrült, és nagy sikerű videót Doubt című dalukhoz:
A téli koncertek után rögzítették a feltámadás dalait is, amik az első EP kiegészítéseként idén húsvétkor jelennek meg. A The Resurrection of Mörk megjelensével összefoglalják az elmúlt 2-3 évet a srácok:

 

“Az első EP számait mindannyiunknál egy depresszívebb időszak előzte meg, teljesen természetes, hogy az emberek, így persze mi is foglalkozunk nyomasztó témákkal. De az is természetes, hogy ezeken egy idő után túllendülünk és ismét egy érzelmi hullámhegy következik: ennek a lenyomata a The Resurrection of Mörk, melyre bár nagyon eklektikus, mégis egy vezérfonal, a felszabadultság témájára felfűzött dalok kerültek. Talán első hallásra az All I Need úgy jön át, mint egy egyszerű, nem túl mélyenszántó partynóta, egy-két réteggel mélyebben viszont a depresszív, melankolikus hangulat addiktív

jellegéről és ennek az állapotnak a meghaladásáról szól.” - mesélte Zentai Márk énekes a konceptalbumról és a legújabb szerzeményről.
A most megjelenő videóklip már a második az EP-ről, hiszen nemrég egy koncertvideóval jelentkeztek a You and Me című dalukhoz, ami azért is különleges, mert a Leverkusener Jazztage-n rögzítették, ahol több mint kétezer ember énekelte és táncolta végig velük fellépésüket.


Az All I Need pedig az őszi Doubt egyfajta folytatása, hiszen a főszereplő és rendező, Pajor Kristóf ismét hihetetlen módon fogta meg az életvidám szürrealitást, amiről csupán ennyit mondott: “Önnel is előfordult már, hogy zenekarokkal álmodik? Kínzó fejfájás gyötri? Már arra is képtelen, hogy blansírozzon egy jót? Próbálja ki Ön is az új Mörkazine tablettát, melynek hatóanyaga tartalmazza a legfontosabb ásványi anyagokat és nyomasztó elemeket! Összetevői: márna, dévérkeszeg, liszt, sertés fejbőrke, Állami Számvevőszék, rozmaring. Intsen búcsút a szorongásos álmoknak, melyekben kellemetlen együttesek dalait kell hallgatnia! Mörkazine. Megéri!”


Novai Gábor Novan szerint: “Életem legjobb klipforgatása volt. Legszívesebben minden nap forgatnék Kristóffal egy videót, amiben kellemetlen helyzetekben önmagamat adhatom, hozzám nem illő ruhákban.”

A felhőtlen utazásnak a koponyánk körül itt lehet nekivágni:

 

Az április 21-i budapesti lemezbemutatóra ismét készül majd duplabakelit, melyet ezúttal már a két EP-vel lehet megszerezni: kinyitható szárnyas tokban juthatunk hozzá a teljes albumhoz. Ezek után pedig ismét Németországba viszi a Mörköt a turnébusz, mielőtt belevetik magukat a fesztiválszezonba.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 23.

Elindult a jelentkezés a II. Carson Coma Palántaprogramra

A Carson Coma idén is elindítja Palántaprogramját, amellyel az együttes a pályakezdő zenészeket támogatja. A tavalyi sikeres évad után a pályázat idén is visszatér: a legígéretesebb anyagot beküldő zenekar egy stúdiólemeze felvételéhez használhatja fel a Palántaprogram nyereményét. Tovább

2025. január 6.

Megtekinthető az Azahriah Puskás koncertfilm

Azahriah 2024. május 24-25-26-án háromszor töltötte meg a Puskás Aréna nézőterét, ezzel ő volt az első hazai előadó, aki teltházas koncertet adott a stadionban, összesen 140.000 néző előtt. Az 'Azahriah - Puskás Aréna (Full Koncert 2024)' című koncertfilm ennek a történelmi pillanatnak az élményét foglalja össze 90 percben. A film már elérhető YouTube-on. Tovább

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky