3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. március 8.

Női alkotók a magyar zeneiparban

Copyright:

Évek óta 20 százalék körül alakul a női zenei alkotók aránya Magyarországon, jelentős többségük szövegírással foglalkozik. A 2018-ban regisztrált női dalszerzők közel 60 százaléka 30 évesnél fiatalabb – derült ki az Artisjus nőnap alkalmából közzétett statisztikáiból. A nemek közti egyenlőtlenség a zeneipar globális kihívása.

Bár a KSH adatai szerint a felsőfokú végzettségű nők Magyarországon jelentős többséget képviselnek a művészetek területén (62%), a hazai dalszerzők csupán 20 százaléka nő. Kevésnek tűnhet, pedig valójában látványos a növekedés: a szövegíró és zeneszerző nők aránya hazánkban 2015-ben 16, míg 2005 előtt mindössze 5 százalék volt. Az elmúlt évekre jellemző 20 százalékos aránnyal Magyarország a női dalszerzők arányát tekintve felzárkózott az európai átlaghoz.

A nemek közötti egyenlőtlenség a globális zenei világ egyik nagy kihívása. Az elmúlt években számos nemzetközi kezdeményezés törekszik javítani a statisztikákon. Tavaly indult el a zeneiparban dolgozó nőket összefogó globális adatbázis, és a női esélyegyenlőségért küzd az Artisjust is a tagjai között tudó európai jogkezelők egyesületének Women@CISAC elnevezésű programja is.

A dalszöveg a favorit
Az elmúlt négy évben mintegy ezer új szövegíró és zeneszerző nő regisztrált az Artisjusnál. A statisztikák szerint ők inkább a szövegírásban aktívak, ugyanis a 2018-ban regisztrált női alkotók 43 százaléka kimondottan dalszövegíró. Közel egyharmaduk zenét is ír a szövegek mellett, míg másik egyharmaduk kizárólag zeneszerző. Ezt támasztja alá a Dal című televízióműsor idei évada is, ahol nyolc olyan szerzemény is bekerült a legjobb 30 közé, amelynek szövegét nő írta.

Vezet a pop
A 2018-ban született új magyar zeneszámok 16 százalékának volt női alkotója (is). A szerzői egyesület azt is felmérte*, hogy a tavaly született új szerzemények esetében mely műfajokban voltak különösen aktívak a nők. Az általuk írt zenék 30 százaléka pop dal, de több száz rock/metál számot is bejegyeztek (12%) – valamint az alternatív (12%), a klasszikus, instrumentális (12%) és az electro/dance (10%) stílusokban is aktívak voltak. Az adatok szerint a hiphopban kevés nő alkot: a szerzemények mindössze 2 százaléka sorolható ebbe a műfajba.

Aktív fiatalok
Az Artisjusnál tavaly regisztrált női dalszerzők közel 60 százaléka 30 év alatti, mintegy 13 százalékuk pedig 20 évesnél is fiatalabb alkotó. A legalább egy női szerzővel bíró zeneművek egyharmadát a 30 évnél fiatalabbak írták 2018-ban.

A női alkotók szerepének erősödése a szakmai elismerésekben is tetten érhető. A legjobb zeneszerzőknek és szövegíróknak járó Artisjus-díjak kiválasztottjai között is egyre gyakrabban találhatunk hölgyeket. Különösen igaz ez a 30 év alattiaknak járó junior kategória esetén, ahol 2016 óta minden évben van női alkotó a díjazottak között:

Adamis Anna – 1998
Szabó Ágnes – 2009
Palya Bea – 2010
Szirtes Edina „Mókus” – 2012
Váczi Eszter – 2014
Tallér Zsófia – 2015
Jónás Vera – 2016 (junior-díj)
Kozma Kata – 2017 (junior-díj)
Várallyay Petra – 2017 (junior-díj)
Lábas Viki (Margaret Island tagjaként) – 2018 (junior-díj)
Szeder-Szabó Krisztina – 2018 (junior-díj)
Schoblocher Barbara (Blahalouisiana tagjaként) – 2019 (junior-díj)

„A dalok nagyja a magyar poptörténetben férfi szemszögből lett megírva, így van mit kifejteni a másik oldalról bőven” – bátorítja női dalszerzőtársait a junior Artisjus-díjas Szeder.

A magyar zeneiparral kapcsolatos további érdekességek az Artisjus blogján!

*A felmérés kizárólag azokra a művekre terjedt ki, ahol a mű bejelentésénél a szerzők megadták annak stílusát.

Forrás: Artisjus

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Tovább

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky