3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2019. február 25.

twentees: Szét verem a fejed, ha nem szereted!

Copyright:

Harmadik, Balkon című lemezük felvezetéseként a címadó dal után most egy KFT számmal jelentkezett a twentees. A zenekar a Fantasztikus lányt gondolta újra és öltöztette indie rock köntösbe. Az új lemez február végén jelenik meg, a bemutatója 2019. március 8-án lesz az A38 Hajón.

Pár héttel a Balkon szövegvideója után újabb dalt ismerhetünk meg a twentees hamarosan megjelenő, harmadik lemezéről. Ráadásul a zenekar is felült a retro vonatra, és egy 1988-as KFT számot, a Fantasztikus lányt csiszolták saját hangzásukra: „A KFT munkásságából tavalyig csak a slágereket ismertem, de ahogy szembejött velem az Édes élet album, egyből beleszerettem” – árulja el a választás okát Balázs Konrád, a csapat frontembere.

 

 

„Szerencsére nem voltam még olyan helyzetben, amiről a dal szól, de olyan őszinte, keseredés fájdalom van a szövegben, hogy amikor elkezdtem otthon énekelgetni, nem tudtam nem sírva fakadni. Azt pedig semmi sem übereli, ahogy az elszállós bridge-ben az a hasonlat jelenik meg a lányra, hogy "egy kerti ünnepély, hol a kancsó körbejár" – meséli Konrád. – „Amellett, hogy izgalmas kihívás volt egy, a miénktől teljesen más stílusú dolgot a saját arcunkra formálni, rengeteget adott nekem a dal. Az egyszerűségében rejlő ereje a többi új szám írásánál is hasznos kiindulópont volt, és kaptam a segítségével egy új "szemüveget" is ahhoz, hogyan érdemes megénekelni egy konkrét szöveget. És minél jobban merültem el benne, annál inkább éreztem azt, hogy tényleg mást választottak helyettem, és mennyire arcon ütném azt, aki elvette a szerelmem.”

A szövegvideóért ezúttal is A lángosképű lány felelt, a dal producere Ligeti Gyuri volt. A Balkon február végén jelenik meg, a bemutatója pedig március 8-án lesz az A38 Hajón, ahol a twentees a Konyha vendége lesz. Vidékén a Magidom és a Fák Alatt zenekar társaságában, illetve a Magashegyi Underground vendégeként turnéznak.

Kedvezményes jegyek ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. More

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. More

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. More

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! More

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky