3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2019. január 14.

A capella évköszöntő a MMAMT-től - dalpremier

Copyright:

Itt egy új dal Egyedi Pétertől (Óriás, Isten Háta Mögött, Rájátszás), aki MMAMT (Mindenkinek megvan a maga története) néven január 15-én jelenteti meg első szólólemezét. Az a capella El kell különleges évköszöntőnek is felfogható.

Az új lemezről elsőként bemutatott Folyóval szemben a Az El kell nem új szerzemény: 2012-ben került publikálásra és Egyedi szólóestjeinek egyik emblematikus dala lett, még a 2015-ös Balaton Methodba is bekerült. „A lemez gerincét az utóbbi egy-két évben született új dalok alkotják, közéjük illeszkedett szervesen pár régebbi, ahogy az El kell is. Talán ez volt az első „igazi” MMAMT-dal. Az új lemezre olyan formában került fel, ami régóta érdekelt: csak énekhangok szólalnak meg a dalban.” – mondta el Egyedi Péter.

A MMAMT az elmondottak ellenére nem egyszemélyes produkció lesz, sőt. „Talán furcsa, hogy így alakult, de a lemezbemutatón lesznek dalok, amikor közel 10-en leszünk a színpadon.” – meséli Egyedi. A lemezt többnyire gazdag hangszerelésű, rendes zenekari felállású dalok alkotják, a lemezbemutató koncert sem ülős lesz, mint az eddigi szólóestek. A kíváncsiaknak ajánljuk a közelmúltban publikált előzetest, amely behallgatást enged a bemutatkozó anyag minden dalába.

 

 

A bemutatkozó MMAMT-lemez 2019. január 15-én jelenik meg a ZAJZAJZAJ kiadó gondozásában, a lemezbemutató koncert március 6-án lesz az A38 Hajón.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. A continua

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. A continua

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. A continua

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! A continua

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky