3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2018. december 27.

2019-ben négy koncert is lesz a Balaton közepén

Copyright:

Az óriási sikerre való tekintettel 2019-ben már négy kompkoncerttel várják az érdeklődőket a MOL Nagyon Balaton szervezői. A WOW Hungary kompkoncerteken fellép majd a Punnany Massif, a Quimby, Rúzsa Magdi és Majka is. Jegyek már kaphatók.

A MOL Nagyon Balaton hat évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a Balaton Régió megítélését az idelátogató hazai és külföldi turisták számára. Az évek során a MOL Nagyon Balaton egyfajta védjeggyé nőtte ki magát, a neve alá tartozó rendezvények esetében az érdeklődők biztosak lehetnek benne, hogy értékes, minőségi programok közül választhatnak.

Így van ez a MOL Nagyon Balaton egyik legkülönlegesebb programjával, az óriási népszerűségnek örvendő kompkoncertekkel is. A Balaton két oldaláról, Tihanyból és Szántódról induló két komp a tó közepén összekapcsolódik, és helyet ad a nyár legkülönlegesebb hangulatú koncertjeinek. A VOLT Produkció szervezésében megvalósuló kompkoncerteken számos hazai és világsztár lépett már fel, köztük a Halott Pénz, a Tankcsapda, a Kiscsillag és a Stereo MC’s is. 2018-ban mind három kompkoncert teltházzal futott, így nem csoda, hogy a szervezők úgy döntöttek, 2019-ben már négy alkalommal rendezik meg a népszerű koncerteket. Ráadásul mind a négy eseményen igazi hazai kedvencek lépnek majd a WOW Hungary kompok színpadára: május 24-én a tavalyi STRAND Fesztiválon 15. születésnapját ünneplő Punnany Massif, június 7-én elvarázsol a Quimby, június 21-én a csodálatos hangú énekesnő, Rúzsa Magdi, és a szeptember 7-én az ózdi rapper, Majka. Jegyek már kaphatók, tökéletes ajándék lehet a fa alá!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Kontynuować

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Kontynuować

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Kontynuować

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Kontynuować

2026. szeptember 15.

A 40 éves The Mission visszatér Budapestre

Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky