3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2018. november 21.

Nyers és őszinte lett a Lindám első lemeze

Copyright:

Első stúdió albumával jelentkezik a Lindám, a zenészszakmában már régóta ismert Pacziga Linda által vezetett zenekar. A dalokat és szövegeket is jegyző énekesnőre nem jellemző a szépelgés, a lemez az elejétől a végéig kegyetlenül őszinte, és több szempontból is hiánypótló. Néha húsbavágóan valódi, mégsem erőszakosan odamondogatós, alapvető és fontos női-férfi témákkal foglalkozik, feminista felhangok nélkül, nem törekszik kimondottan egyediségre, mégsincs hozzá hasonló lemez itthon.

A Kabátban, mezítláb alapvetően modern rock album, ahol az érzelmi hullámzások vezetik a dalok széles sprektumon mozgó hangulatát; mindegy, hogy őrült vagy vidám, végig megmarad a súlyos érzés.  Bár sokszor a múltban keresgél, mégis minden esetben előretekint. Öt év boldog, fájdalmas, felszabadult és pusztító pillanatait foglalja össze, amit a szerző most elénk tár.

A lemez hangzásának kialakításában a zenésztársak, Borbély Tamás és Kristóf Martin is részt vettek, a dalok végső formájukat pedig Huszár Endre, producer által nyerték el.

A Lindám első lemeze megvásárolható az Itunes-on, vagy meghallgatható többek között a Apple Music-on, a Spotyfy-on és a Deezer-en.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. A continua

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. A continua

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. A continua

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. A continua

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky