2018. október 30.
A pesti alternatív pop-rock banda igazi csemegével készült erre a hónapra. Az együttes 2018. november 7-én jelenteti meg debütáló nagylemezét.
Az albumon a zenekar a teljes művészi repertoárját felvonultatja, igazi underground hangzásra lehet számítani. A lírai dalok mellett bulizós trackek is helyet kaptak az első lemezen, a hazai alternatív szcéna meghatározó darabja lett ez az anyag.
Az együttes alig két éve alakult és máris megnyerte az Öröm A Zene tehetségkutató versenyt, és bekerült a Hangfoglaló Program húsz támogatott zenekara közé, fellépett a Volt Fesztiválon, de játszott már a GMK-ban, a Fészekben, valamint a Müller Péter Sziámi And Friends zenekar vendégeként a Kobuciban, a Dürer Kertben és a Gödörben is, valamint turnézott a Lóci játszikkal is országszerte.