3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. október 17.

Szabó Benedek és a Galaxisok - Lehet, hogy rólad álmodtam

Copyright:

Az idén ötéves Galaxisok eddig kétévente jelentkezett új  lemezekkel, most viszont megszakad a sorminta, mert a tavaly februári  Focipályákon sétálsz át éjszaka után alig másfél évvel itt is van a Lehet, hogy rólad álmodtam című negyedik album, ami tovább folytatja a  közérzeti-generációs-tábortüzes hangulattól való elkanyarodást, sőt, talán végleg el is szakad tőle.

Szabó Benedek letette a gitárt, a lemez összes számát zongorán írta és játszotta fel, a zenekar tagjai pedig  minden eddiginél szebb és törékenyebb kíséretet építettek az álmok, a  háború és a szerelem lehetőségeit vizsgáló, félálomban hallott  szavakból, regényalakokból és szürrealista szabad asszociációkból  összeálló számok köré.

Az új lemez anyagát a zenekar november elsején és másodikán, dupla lemezbemutató koncerten mutatja be az A38 hajón.

A másodikai koncertre minden jegy elkelt, az elsejeire ITT lehet belépőt vásárolni!

A zenekar ősszel országos turnéra indul, ennek állomásai a következők:

2018. november 1.: Budapest @ A38
2018. november 2.: Budapest @ A38
2018. november 23.: Szeged @ Grand Café
2018. november 24.: Szeged @ Grand Café
2018. december 1.: Pécs @ Nappali
2018. december 15.: Sopron @ Búgócsiga
2018. december 22.: Győr @ Rómer Ház
2018. december 27.: Székesfehérvár @ Petőfi Kultúrtanszék
2018. december 29.: Debrecen @ Víztorony

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky