3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2018. október 17.

Itt az első dal a zenekari felállásra váltó Petruska új lemezéről

Copyright:

Petruska 8 év trubadúrság után most először áll teljes zenekari kísérettel színpadra 2018. október 27-én a B32-ben. A folyton kísérletező dalszerző-énekes és zenekara ráadásul már a készülő harmadik nagylemezről is játszik dalokat, mely hangulatáról a most megjelenő Nincsen szavam árulkodik.

A Babarci Bulcsúval közösen jegyzett dal nem véletlenül lett a harmadik nagylemez előfutárának kiválasztva. Egyértelmű zenei folytatása Petruska olyan jellegzetes dalainak, mint a Miért pont én?, a Nem így képzeltem el vagy a Mit beszélnek?, ugyanakkor hangulatában már sokat sejtet a dalszerző életének új fejezetéből is, melyhez szervesen társul az új felállás is (Borbély Tamás - basszusgitár, Egri Márton – dob, Temesvári Bence – hegedű).

„Általában elég beszédes vagyok, ez a dal azonban azokról a helyzetekről szól, amikben úgy érzem, nincsen szavam. Az egyetemen például visszatérő félelmem volt, hogy nem vagyok elég okos, nem veszem fel a fonalat a többiekkel. Máskor, gyakorlatias helyzetekben nem egyszer ültettek le azzal, hogy „Petruska, te inkább gitározz”, ami nem csak a zenei képességem elismerése volt, hanem a kívülállóságomé is” – meséli Petruska a dal kapcsán. – „És ott van a végén a csattanó, én, a logikus ember, aki mindig el tudja mondani, mikor, mit hogyan érez, és miért úgy, egyszer csak szerelmes lesz, és elfogynak a szavai.” A most bemutatkozó Nincsen szavam egy kedves lyric videót is kapott, melyet Krizbai Gergely "Krizbo" jegyez.

 

 

Petruska 8 éve egyszál gitárral, illetve Temesvári Bence bajtársával járja az országot, most azonban eljött a pillanat, amit már sokan vártak: Petruska először áll teljes zenekar kíséretében színpadra! És bár az elmúlt egy évben megszokhattuk az énekes-dalszerzőtől az útkereső Hovatovább koncertjein a legkülönfélébb felállásokat, a mostani zenekaros megszólalás már nem a keresgélésről szól, hanem sokkal inkább a megújulásról.

“Most jött el az ideje bővülni a produkciónak, olyan zenéket kipróbálni, amik jobban szólnak együtt, mint egyetlen hangszerrel. Élvezem, ami mögöttem van, de a folyamatos megújulásban hiszek.” – nyilatkozta Petruska.

A legelső zenekaros koncerten, 2018. október 27-én néhány vadonatúj szerzemény is felcsendül majd a B32-ben – köztük itt debütál élőben a Nincsen szavam -, de a korábbi kedvenc dalok is végre abban a formában hangzanak el, ahogyan a lemezeken megismerhette őket a közönség.

Petruska – az első koncert zenekarral
2018. október 27. 20:00
B32 Galéria és Kultúrtér, Színházterem

Jegyár: 1900 Ft

Jegy ITT!

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Weiter

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Weiter

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Weiter

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Weiter

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky