3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2018. október 9.

Újabb tizenkét életút zenével

Copyright:

Megjelent az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram oral history sorozatának, a Hangok és ütemeknek a harmadik kötete, tizenkét életútinterjúval.

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja 2015 tavaszán kezdte az oral history módszerével készülő interjúk rögzítését. Az interjúalanyok között televíziós és rádiós szerkesztők, zenekarvezetők, énekesek, hangmérnökök és más szakemberek is megtalálhatóak – olyan figurák, akik tevékenyen formálták a Kádár-korszak zenei életét akár a háttérből, akár a színpadon állva. A beszélgetések szerkesztett, lábjegyzetelt változatából két kötet is megjelent a Hangok és ütemek-sorozatban, melynek immáron a harmadik része is kézbe vehető.

A magyar könnyűzene-kutatás igencsak fiatal. Ez lehetne akár előny is, azonban a félmúlt története közelsége ellenére rendkívül nehezen hozzáférhető. Egy hatalmas kirakóshoz hasonlít, amelynek darabjait óriási munka megkeresni, és még nagyobb munka összerakni egy nagy egésszé. Ezen dolgozik az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja: történeteket, adatokat gyűjtünk; átmentünk, megőrzünk, és igyekszünk megosztani azokat a kincseket, amiket találunk. Az alprogrammal együtt dolgozó szakemberek által készített oral history-interjúk a Kádár-korszak szubjektív lenyomatai. Összeolvasva őket, megnézve az átfedéseket, az esetleges ütközéseket az egyes sztorikban, új fénytörésben láthatjuk a szocializmus könnyűzenei életét.

Az interjúkat Csatári Bence, Dragojlovics Péter, Fernbach Erika, Jávorszky Béla Szilárd, Papp Máté, Rozsonits Tamás és Szabó Kata készítették. Az első fejezetben a táncdalok világának kiválóságai szólalnak meg: Koós János, Szántó Erzsi és Poór Péter. A második etapban a beat és a dzsessz meghatározó alakjai, Szörényi Szabolcs, Csuka Mónika és Szűcs László életútjába pillanthat be az olvasó. Az énekelt versek, folk és a dalműfaj úttörői is helyet kapnak a kötetben, Sebő Ferenc, Huzella Péter és Krulik Zoltán személyében. A negyedik fejezet megszólalói más perspektívából közelítenek a zenéhez: Bakos István festőművész, grafikus, fotográfus számos meghatározó lemezborítót készített; Gesler György táncművész, koreográfus nevéhez olyan darabok fűződnek, mint az Illés-show és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról; Kövér Péter pedig a Budapest Sportcsarnok kiváló szervezői gárdájába tartozott.

A Hangok és ütemek 3. kötetének interjúalanyai tehát párhuzamos világokból jöttek. Mégis, emlékeik számos ponton kapcsolódnak, és reményeink szerint általuk átfogó és hiánypótló képet kaphat az olvasó a Kádár-korszak zenei érájáról.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Seguir

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Seguir

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Seguir

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Seguir

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky