3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2018. október 8.

Novemberben jön az új Imagine Dragons-album

Copyright:

A többszörös platinalemezes és Grammy-díjas banda negyedik stúdióalbuma ORIGINS címmel jelenik meg 2018. november 9-én, a KIDinaKORNER/Interscope Records kiadásában. Az ORIGINS az együttes előző, Magyarországon ötszörös platina EVOLVE című lemezének testvéralbumaként született meg.

Az albumról elsőként megjelent single, a Natural már az első napon bebiztosította helyét a hazai streaming toplistákon.

"Új területeket fedeztünk fel, miközben nem távolodtunk el a gyökereinktől sem. Az Evolve elindított egy úton, az Origins pedig megmutatja, hová jutottunk” - mesélt az alkotói folyamatról Dan Reynolds frontember, aki zenésztársaival, a gitáros Wayne Sermonnal, a basszusgitáros Ben McKee-vel és a dobos Daniel Platzmannal közösen írja dalaikat. "Amikor alkotunk, azt határok és szabályok nélkül tesszük. Izgalmasnak találjuk, hogy olyan zenét írjunk, amely másnak, újnak tűnik számunkra."

A rajongók nem fognak csalódni: a rock, hip-hop, pop és folk újfajta elegye mellett továbbra is számíthatnak az Imagine Dragons védjegyévé vált szövegvilágra; a dalok úgy dolgoznak fel kényes, sokszor fájdalmas témákat, hogy közben inspirálnak és felemelnek.

Az új album elkészítésénél a zenekar olyan producerekkel működött együtt, mint Joel Little (Lorde, Khalid), Mattman & Robin (Selena Gomez, Carly Rae Jepsen) és John Hill (Florence + the Machine).

Az EVOLVE-ot Grammy-díjra jelölték Best Pop Vocal Album kategóriában, illetve az albumról több dal is hatalmas sikereket ért el. A Believer 12 hétig a rádiós toplisták élén szerepelt, a Thunder Best Pop Duo/Group Performance kategóriában kapott Grammy-jelölést, emellett szintén listavezető volt, csakúgy, mint a Whatever It Takes.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 23.

Coldplay újrahasznosítja az összes albumát

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. Tovább

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. Tovább

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Tovább

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Tovább

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky