3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. szeptember 8.

Klubtámogatás ötödször

Copyright:

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program ötödik alkalommal hirdeti meg a könnyűzenei koncerthelyszíneknek szóló pályázatát a Klubtámogató Alprogram keretében. A kiírásra a 2018/2019-es évadban könnyűzenei produkciók befogadására alkalmas, az év nagyobb részében folyamatosan működő fővárosi, vidéki és határon túli helyszínek jelentkezhetnek. Az NKA honlapján keresztül október 10-ig várják a pályázatokat.

Az NKA Hangfoglaló Program indulása óta igyekszik támogatni a rendszeresen élőzenei koncerteknek helyszínt biztosító klubokat, művelődési intézményeket és szórakozóhelyeket. Az első évadban még csak a fővároson kívüli helyszíneknek szóló pályázat jelent meg, majd a másodiktól kezdve már a határon túli magyarlakta területek koncerthelyszínei is jelentkezhettek. Két évaddal ezelőtt pedig megjelent az első kiírás a fővárosi klubélet szereplői számára is, így az utóbbi két évben már mindhárom terület támogatáshoz juthatott.


Az eddigi évek tapasztalatai és pozitív visszajelzései alapján az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma az ötödik évadra is meghirdette a klubtámogatói pályázatát a budapesti, a fővároson kívüli és a határon túli magyar lakta területek koncerthelyszíneinek. Ebben az évadban 210 millió forint áll a klubok rendelkezésére, ami egyben azt is jelenti, hogy az NKA a Hangfoglaló – korábban Cseh Tamás – Programon keresztül eddig közel 800 millió forintot támogatást nyújtott az olyan kluboknak, ahol magyar zenekarok kapnak rendszeresen lehetőséget élőzenei, belépőjegyes koncertek megtartására.


Az NKA honlapján három altémában érhető el a pályázat: külön keret áll rendelkezésre a fővárosi, a vidéki és a határon túli pályázók számára. A legnagyobb összegre most is a vidéki klubok jelentkezhetnek: 145 millió forintot tervez a pályázat kiírója arra fordítani, hogy a fővároson kívül minden megyében legalább egy olyan könnyűzenei koncerthelyszín tartósan működjön, ahol az élőzenei koncertet vállaló előadók rendszeresen felléphetnek. A fővárosi koncerthelyszínek pályázataira 50 millió forintot irányzott elő az NKA, míg a határon túli intézmények számára rendelkezésre álló tervezett keret 15 millió forint.


A támogatásban részesülő klubok az eddigiekhez hasonlóan idén is olyan belépőjegyes koncertekre kaphatnak pályázati forrást, ahol élőben hallhatók a magyar formációk. Az elnyert támogatás nagyobbik részét a zenekarok fellépti díjára, kisebb hányadát pedig az adott koncertek promóciójára fordíthatják. A pályázatok beadására – amelyet az NKA honlapján keresztül lehet megtenni – egy hónap áll rendelkezésre, a beadási határidő október 10., éjfél.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky