3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2018. szeptember 1.

Londonból debütál a magyar énekesnõ

Copyright:

Megjelent a Hello Annie második kislemeze, "Under London Skies" címmel. A 2015-ben született projekt mögött Burai Anna énekes és dalszerzõ áll, aki producerként is közremūködött a felvételek létrejöttében.

Elsõ saját szerzeményū single-jét (Rêveuse) az akkor még Juventus, majd Sláger FM és a Lánchíd Rádió is játszották. Anna 2 évvel ezelõtt Londonba ment, hogy éneket és dalszerzést tanuljon a London College of Creative Media-n (LCCM) - azóta fellépett több londoni pubban és klubban, kiadta 2. single-jét (Farewell Song) és megtalálta azokat a zenészeket, akikkel rögzítette az "Under London Skies"-t. Az 5 tételes kislemez olyan dalok gyūjteménye, amik a szerzõ zeneiskolai éve alatt íródtak, vagy
Londonhoz kötõdnek számára, mūfaját tekintve pedig a "dreamy pop" elnevezést kapta. A zongora által dominált, közepesen lassú dalok egy álomszerū világba repítenek, kezdve a nyitánnyal (The Unknown), mely az angol Right Chord Music "Lost on Radio" címū podcastjában is debütál. Az énekesnõ egy vizuális "kísérlettel" is készült az EP-hez, és a júliusban megjelent “Farewell Song”-hoz kapcsolódóan:

Felkért összesen 6 lelkes alkotószellemū embert a grafikustól kezdve a tetoválómūvészen át egy 4 éves kislányig, hogy 1-1 dalhoz technikai megkötés nélkül alkossák meg, amit elképzelnek vagy éreznek elõször hallva azt.

"Kíváncsi voltam milyen az, amikor a zene és képzõmūvészet találkoznak, és mi jön át az alkotók számára egy-egy adott dalt hallva, anélkül, hogy különösebb figyelmet szentelnének a szövegre. Érdekelt, hogyan fordítanák le a hangokat vizuálisan, azt a történetet, ami az én fejemben volt, mikor és amiért ezek a dalok megszülettek. Ha megnézed, egy fekete-fehér grafikát kivéve a képek színvilága nagyon hasonló, pedig egyik mūvész sem látta a másik alkotását. Ez azért is érdekes, mert a számok témája és hangulata is egyezik."

Hallgasd meg az “Under London Skies” EP-t ITT!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. A continua

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. A continua

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. A continua

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. A continua

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky