3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. július 12.

Három számos EP-vel vezeti fel új lemezét a The Trousers

Copyright:

„Invisible Darkness” címmel ősszel jelenik meg a The Trousers ötödik nagylemeze. A stúdiómunkálatokkal már végzett a csapat, most pedig egy amolyan lemezfelvezető kislemezzel jelentkeztek Kőváry Zoliék, ami a „Dancer From The Dance” címet kapta és már elérhető a legnagyobb streaming szolgáltatóknál a Music Fashion kiadó gondozásában.

Az Old Time R’N’R Magazinnak adott interjúban a zenekar vezetője, Kőváry Zoli beszélt az új nagylemezről.


– Nagyon változatos lesz! A Motörhead-es teperéstől a Motown-os lüktetésen át pszichedelikus beütésű Sabbath-os döngölésig lesz minden, sőt egy kis ős-bluesrock is befigyel majd. Persze mindezt egységes hangzással és hamisítatlan The Trousers- attitűddel hozzuk, nem lesz olyan, mint egy fókusz nélküli stíluskavalkád. Az alaprecepten nem változtattunk, a gitárok mellett ugyanúgy lesz billentyű és női vokál, a billentyű terén egy kicsit variáltunk is, lesz például mellotron is – nyilatkozta a csapat dalszerzője.


A lemez beharangozásaként az eddig bemutatott három dal egy digitális EP-ként jelent meg több streaming felületen. (elérhetőségek lent!)
Az Invisible Darkness-t a Music Fashion kiadó gondozásában vehetjük kézbe, akár bakelit formátumban is, valamikor az ősz folyamán. A lemezbemutatónak a Muzikum Klub ad otthont szeptember 28-án, mely rendhagyó módon két részes koncert lesz. A műsor első felében az új lemezt ismerheti meg a közönség, majd egy nagy best of show is kikerekedik az estéből, ahol meghívott vendégekkel osztja meg a színpadot a Trousers.

 
A lemez munkálatai, valamint a Brotherly Love Tour után egy rövid időre behúzta a féket a zenekar, de a Fezenen már találkozhattok a srácokkal, akik július 25-én, szerdán lépnek színpadra Székesfehérváron.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky