3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. július 7.

Megjelent a colorStar új dala!

Copyright:

A colorStar májusban megjelenő, It’s All Around című dala után megérkezett az Across the Desert to The Light kislemez második száma, az Across the Desert. A két dal együtt adja ki a zenekar ősszel megjelenő hetedik nagylemezét felvezető kislemezt, melyet a májusi kislemezbemutatón élőben már hallhatott a közönség, és a zenekar a nyári fesztiválokra is viszi azokat.

Szalay Péter gitáros:
„Az Across The Desert és a pár hete már megjelent It's All Around dalokat együtt értelmezve éri el igazi célját a kislemez címe és a hozzá készített borító. A Desert az a dal, ami annyi kísérletezésen, változáson ment keresztül a kiindulópontját jelentő gitárriff tavaly február körüli rögzítése óta, hogy igen nagy jelentőséggel bír a zenekar életében, ha végre útjára engedjük. Reméljük, ez egyfajta fordulópont lehet az új album készítésének folyamatában is."



A colorStar szeret kísérletezni, új színeket, hangulatokat megfogni. Ezúttal úgy jelennek meg új ízek a zenében, hogy közben megmaradnak a kezdetek óta jellemző stílusjegyek. A bluesos-gospeles hangulatú Across the Desertben közreműködik az egyre ismertebb, gospel/soul/r'n'b vonalon alkotó Ruby Harlem, a Fonogram-díjas Meszecsinka énekesnője, Oláh Annamari, és az Artisjus-díjas dalszerző, Kozma Kata.

A kislemez hangmérnöke Puha Szabolcs, míg a borító Csekk István munkája. Az EP a Launching Gagarin Records & Managementnél jelent meg.


 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky