3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. április 9.

Földalatti házibuli a Dunán

Copyright:

Láttalak, Hallottalak, Elkövetlek címmel zenei karikatúra-lemezt készített Darvas Benedek és Czitrom Ádám. Az elmúlt 30 év kultikus magyar underground zenekarait és előadóit megidéző albumot 2018. április 20-án, a TRIP hajón, egy rendhagyó, dunai házibuli keretében mutatják be a közönségnek az alkotók.

Darvas Benedek és Czitrom Ádám barátsága a régi Gödör Klubban kezdődött tíz, vagy tizenkét évvel ezelőtt. Pirkadatig társalogtak. Az az éjszaka sosem múlt el, ez a párbeszéd azóta is tart. Kocsmákban, koncerthelyszíneken és kerthelyiségekben folytatódik. Nevetnek és nevettetnek, megfigyelnek és elemeznek. Czitrom minden hangot eljátszik egy hangszeren, Darvas viszont minden hangszeren eljátszik legalább egy hangot. Jók együtt. Pár éve olyan szöveg- és dallamfoszlányok írásával kezdték egymást szórakoztatni, amelyek a kedvenceikről jutottak eszükbe. Előfordult, hogy reggeltől estig Víg Mihály-sorokban beszélgettek, máskor Bérczesi Robi kedvenc kajáját próbálták kitalálni. Igyekeztek ilyenkor ideig-óráig a kedvenceik bőrébe bújni. Ebből lett a Láttalak, Hallottalak, Elkövetlek.

Az Elkövetlek egy zenei karikatúra-album, amely az elmúlt 30 év ikonikus magyar underground zenekarait idézi meg. Paródiának azért nem hívják az alkotók, mert nem eredeti dalokat írtak át, hanem saját számokat és szövegeket készítettek az adott előadók stílusában. Párbeszédbe léptek velük, amelyből nem zárták ki saját hangjukat és zenei világukat sem. Azokat a zenekarokat választották, amelyeket a leginkább szeretnek.

Az Elkövetlek apró összefüggéseket enged meglátni, az Elkövetlek átrendezi a táncteret. Az Elkövetlek hálószobapop, de nem technikai és pláne nem műfaji értelemben, abból a szempontból inkább, hogy mennyire intim és otthonos. Az Elkövetlek kártyatrükk borfoltos lapokkal, cigarettafüstben érlelt illúzió. Az Elkövetlek 14 pizzaszelet a fasírtos szendvicsek korából, 14 éles kép a 24-es Kodak Gold filmen, antibiotikumhoz a kefír, szívószálhoz a kóla. Egy keveset a klasszikus LP-formátumhoz is hozzátold, szóval kizökkenti az időt. Az underground úgyis időtlen, de – amint az Elkövetlek is mutatja –, mindig időszerű.

Az Elkövetlek végigkísér egy tíz (vagy tizenkét) éves barátságot. A lemezt április 20-án, 20 órától a hallgathatjátok végig a TRIP hajón (Budapest, Szilágyi Dezső tér, 2-es móló), ahol bemutatják az alkotók által készített werkfilmet is, amelyben az érintett zenekarok tagjai nyilatkoznak az anyagról és egymásról. Ezt egy kötetlen beszélgetés követi az alkotás folyamatáról (moderátor: Vass Norbert), aztán előkerülnek a hangszerek, és néhány, a lemezről lemaradt dal. Az est házigazdája: Sickratman, az esemény a korszakot megidéző tematikus bulival zárul, amelyet DJ Popdavec celebrál.

Darvas Benedek – Czitrom Ádám: Láttalak, Hallottalak, Elkövetlek – dallista

01.     Ellenfényben vergődő (Hiperkarma)
02.     Kalóztánc (Quimby)
03.     Dunaújvárosi gyűjtés (Csík Zenekar)
04.     Kidőlten (Balaton)
05.     Svung (Neurotic)
06.     Nem én vagyok Adonisz (Bizottság)
07.     Marihoz (Cseh Tamás)
08.     Átutazóban (Kontroll Csoport)
09.     Most hogy (I Love You)
10.     Kitalálom a fertályadat (Kispál és a Borz)
11.     Kakasos nyalóka (Specko Jedno)
12.     Halotti tor (Csókolom)
13.     Váltott szívvel (Trabant)
14.     Antivilág (Európa Kiadó)

Az alkotókról

Darvas Benedek 1976-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait a Zeneakadémián végezte zeneszerzés szakon, 2001 óta színházi zeneszerzőként dolgozik. Egyik legnagyobb sikereként a Pintér Bélával közösen írt Parasztoperára emlékszik. Emellett több zenekarnak volt tagja, alapítója és zenei producere. Jelenleg a Vasárnapi Gyerekek szerzője és frontembere.

Czitrom Ádám a budapesti jazz- és underground szcéna sokoldalú gitárosa, Izraelben kezdett zenélni. Magyarországra költözését követően több évig hallható volt különböző jazz és világzenei formációkban. 2008-ban ösztöndíjat nyert a Berklee College of Music gitár-zeneszerzés szakára. Állandó zenekarai (Czitrom–Porteleki Duó, Jazzékiel, Templedrake) mellett turnézott Valerie June amerikai country-blues énekesnővel, valamint Barabás Lőrinc formációinak volt gyakori vendége. Zeneszerzőként számos film- és reklámzenét írt. Az utóbbi években több színházi és kortárstánc-produkcióban is közreműködött.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

2025. január 8.

A Campus idén is nagy bulit ígér – itt vannak az első nevek

A tavalyi fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky