3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2018. január 5.

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Copyright:

Kabai Lacinál betelt a pohár... Az Irigy Hónaljmirigy dobosa régóta halogatott dologra szánta rá magát, aminek köszönhetően ráadásul nem csak számára nyílt ki a világ, de zenésztársai is rendkívül hálásak érte. A fiúk, Laci szemműtéte óta bíznak benne, nem fordulhat többé elő, hogy dobosuk összekeveri a dalok sorendjét vagy teljesen más jelmezbe öltözik a koncerteken. Míg a többiek örültek a változásnak, Laci otthon épp emiatt került konfliktusba...

Szétdobált jelmezek, óriási káosz a backstage-ben és rosszalló tekintetek a színpadon. Bizony volt időszak, amikor ez jellemezte az Irigy Hónaljmirigy koncerteket.

„Nem nagyon szeretek foglalkozni a korommal, de be kell ismerni van, ami már nem működik úgy, mint fiatalabb koromban” – kezdte sejtelmesen Kabai Laci. „Nemrég akadt miattam néhány elég forró helyzet a fellépéseken. Többször előfordult, hogy más dalt kezdtem el játszani, ami csak akkor esett le, mikor az egész zenekar hátrafordult, hogy melyik rendezvényen vagyok... Az egyik legcikibb helyzet az volt, mikor egy koncerten annyira elnéztem a dallistát, hogy Kis Grófo helyett ByeAlexnek öltöztem. Nagyon kevés időnk van átöltözni két produkció között, ezért fontos, hogy minden gördülékenyen menjen. Hát akkor aztán volt nagy kapkodás… Ezek miatt is szántam végül rá magam a műtétre a margitszigeti szemklinikán. Szerencsére a vizsgálatok alapján alkalmasnak bizonyult a szemem a beavatkozásra, és az operáció óta olyan élesen látok, hogy Darth Vader sem csinálhatta volna jobban a lézerkardjával. A fiúk nagyon örültek a változásnak, és bíznak benne, hogy így most már tényleg tudok fókuszálni a műsorra is. Otthon viszont azért akadt némi bonyodalom a műtét után, amikor megkérdeztem a feleségemtől, hogy „Maga kicsoda”? Majd felszólítottam, sürgősen hagyja el a házamat, mert mindjárt hazaér az asszony és marha nagy balhé lesz! –  mesélte viccelődve a zenész, aki a többiekkel együtt már nagyon készül a 2018. február 10-i arénás nagykoncertre.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. More

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. More

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. More

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. More

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky