3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. november 27.

Jól feloszlik a ByTheWay

Copyright:

A ByTheWay zenekar a 2013-as X faktorban tűnt fel először. Az akkor még négy tagú fiúbanda ikonikussá vált poharas dala ellenére is csak a negyedik adásig jutott, de Bozsek Márknak köszönhetően visszatérhettek a műsorba, és mentoruk, Szikora Róbert segítségével egészen a fináléig jutottak, ahol a második hely mellett elnyerték az X faktor történelmének legsikeresebb zenekara címet, melyet azóta is ők birtokolnak. Most pedig jól feloszlanak!

A TV show után sikert sikerre halmoztak, ennek ellenére Patocska Olivér egy év után úgy döntött, hogy kiszáll a bandából. A három fiú, Bence, Sziki és Ya Ou azonban tovább szárnyalt. Megannyi díj, koncert, fellépés, és egy aranylemez után a rajongóik, a Wayerek ismét megmutatták, hogy rajongásuk töretlen, 2015-ben megnyerték A Dal - Eurovíziós Dalverseny akusztikus versenyét. A tavalyi év végén pedig számos sztárvendéggel kiegészülve adtak rendhagyó akusztikus koncertet a Petőfi Akusztik karácsonyi műsorának keretein belül.

Az évek sokán az X faktorból ismert kisfúkból azonban férfiak lettek, kiforrt a saját zenei stílusuk, ami már nincs annyira összhangban, mint a műsor előtt, így meg kellett hozniuk azt a keserédes döntést: eljött az ideje, hogy pályafutásukat szólóban folytassák.

- Sokszor mondják, hogy minden jónak vége van egyszer. Mintha tegnap lett volna, hogy együtt kezdtünk zenélni a fiúkkal. Akkor még azt gondoltuk, ez örökre tartani fog. Nehéz döntés volt, hiszen én komolyzenei pályára készültem, de azóta sem bántam meg, hogy váltottam. Életem eddigi legmeghatározóbb és legcsodálatosabb időszaka volt ez, ami most lezárul, hogy jöhessen valami új, valami jobb.  A rajongóknak nem kell sokáig várni, egy ideje már dolgozom a szólókarrieremen, amiről egyelőre még nem árulnék el részleteket, de a YA OU nevű oldalamon folyamatosan tájékoztatni foglak titeket. És az biztos, hogy akármilyen fantasztikus időszak is kezdődik most, örökre hálás leszek a fiúknak az elmúlt 5 évért. Kívánom, hogy mindenki találja meg önmagát. Hajrá srácok! És köszönök mindent! - mondta Feng Ya Ou, aki nem csak énekelt, gitározott is a zenekarban.

"Mintha tegnap lett volna, hogy a Bikás Parkban ülve megbeszéltük a srácokkal, hogy indulunk az X faktorban. Szinte hihetetlen, hogy 4 év eltelt azóta. Életem legjobb évei voltak. Rengeteg szép emléket szereztünk, nagyon sokat tanultunk egymástól, és azt hiszem, nekünk vannak a legcsodálatosabb rajongóink az országban. De egyszer minden fejezet lezárul, 5 év közös munka után úgy döntöttünk, hogy külön utakra lépünk. Az én szóló projektemet Ceasefire X néven követhetik a rajongók, de a részleteiről egyelőre még én sem beszélnék. Inkább szeretném megköszönni az összes embernek, aki az évek alatt mellettünk volt és támogatott minket, biztatott és rengeteg szeretetet tanúsított felénk, végtelenül hálás vagyok érte! — mondta Vavra Bence, a zenekar énekese."

"Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy mi egyszerű srácok vagyunk, és voltunk. És az a csoda, ami az X faktorral ért minket, az olyan érzés volt, mintha a világ kifordult volna önmagából, és csodaországba kerültünk volna. A rengeteg emlékezetes élmény közül számomra az első ilyen volt a legmeghatározóbb. Szikora Robi még a Beatleshez is hasonlított minket, amikor a ránk pillantó hömpölygő tömeg üdvriválgásától zengett az egész Corvin sétány. - emlékszik vissza Szikszai Péter a kezdetekre - Wayerek, köszönjük, hogy velünk voltatok, sosem feledkezünk meg a veletek eltöltött koncertekről, táborokról, és élményekről. Rólam a jövőben LooPool néven hallhattok majd."

 

 

"Szeretnénk köszönetet mondani az RTL Klubnak, Kolosi Péternek, a csatorna programigazgatójának, Schiwert-Takács Lászlónak az X faktor főszerkesztőjének, és a teljes stábnak. Szűcs Norbinak, Szarvas József Joshnak, Horváth Rolandnak és Fülöp Zsuzsinak. És rajtuk kívül mindenkinek, aki mellettünk volt az évek során. Köszönjük!"

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Tovább

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Tovább

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky