3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. november 6.

Megjelent a Fran Palermo új EP-je

Copyright:

A jungle rock n roll legnépszerűbb hazai képviselői az őszi szezon egyik legnagyobb durranására készülnek: 2017. november 10-én beveszik az Akvárium Klub NagyHallját, ahol legújabb anyagukat, a Boneridert is bemutatják élőben!

Az idén 5 éves Fran Palermo újabb anyaggal jelentkezik, mely nagysikerű lemezük, a Razzle Dazzle óta az első rögzített újdonságuk. Henri Gonzo és zenekara ezúttal a “Bonerider” című 5 dalos EP-vel ereszkedik alá az Erzsébet téren, és egy egész estére elvarázsolja rajongótáborát a mediterrán ütemek és a dögös rock’n’roll kiváló elegyével. A csapat azonnal stúdióba vonult, amint véget értek a fesztiválok, az új számok egy részét a Stamusic stúdióban, egy részét pedig Henri  Gonzo frontember házi stúdiójában rögzítették.

Henri így mesélt az új dalokról: “Azt érzem, hogy ezek a számok még jobban szólnak, mint az eddigiek. Sokat fejlesztettünk a hangzásukon a tavalyi lemezhez képest, és több érzelem és sztori is van bennük. Rengeteg inspiráció ért a tavalyi évben.
Az is újdonság, hogy először dolgoztam együtt dalszövegíróval. Rory Winstont, a montreáli írót egy spanyol barátomon keresztül ismertem meg tavasszal, aki épp debüt albumát rögzítette akkor Tövisházi Ambrus vezénylése alatt, ez volt a "Music Illness Cash Machine". Ezután többször is gondoltam rá, hogy megkérdezem Roryt, van-e kedve meghallgatni az új dalok demóját, és esetleg dolgozni rajtuk. Végül három dalhoz írtunk szöveget (The Soup, Catwalk, Bonerider), némelyikre készült több, teljesen más verzió is. Roryval az utolsó pillanatig és a stúdióban is változtattunk mindenfélét, de végül sikerült egy szerethető lyrics-csokrot alkotnunk.”

A “Bonerider” EP egyik legnagyobb különlegessége, hogy a záró dal a Fran Palermo történében az első magyar nyelvű felvétel, méghozzá a “Holdvilágos”, mely egy régi Eisemann-Zágon dal újragondolása!

 

 

A zenekar ezúttal pedig nemcsak a rajongók fülének, de a szemének is újdonságot hoz, hiszen a 2017. november 10-i koncertre teljes vizuális megújulással készülnek. Eddig sem álltak távol tőlük az átgondolt, koncepciózus díszletek, már-már jelmez igényességű fellépőruhák, ám most még magasabbra teszik a lécet, és különleges vetítéssel, sőt egy sombrerós előzenekarral is elmozdulnak a klasszikus értelemben vett koncerttől a show műfaja felé.

Event

Jegyek ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 23.

Elindult a jelentkezés a II. Carson Coma Palántaprogramra

A Carson Coma idén is elindítja Palántaprogramját, amellyel az együttes a pályakezdő zenészeket támogatja. A tavalyi sikeres évad után a pályázat idén is visszatér: a legígéretesebb anyagot beküldő zenekar egy stúdiólemeze felvételéhez használhatja fel a Palántaprogram nyereményét. Tovább

2025. január 6.

Megtekinthető az Azahriah Puskás koncertfilm

Azahriah 2024. május 24-25-26-án háromszor töltötte meg a Puskás Aréna nézőterét, ezzel ő volt az első hazai előadó, aki teltházas koncertet adott a stadionban, összesen 140.000 néző előtt. Az 'Azahriah - Puskás Aréna (Full Koncert 2024)' című koncertfilm ennek a történelmi pillanatnak az élményét foglalja össze 90 percben. A film már elérhető YouTube-on. Tovább

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky