3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. október 30.

Lassan szeret az Éva Presszó - klippremier

Copyright:

Szinte most alakult a debreceni Éva Presszó zenekar, máris rengeteg koncertet és teltházas klubkoncertet tudhat maga mögött. A csapat 2016-ban jelentette meg első albumát „Nyitva” címmel, a Cseh Tamás Program támogatásával. Erről a korongról a „Pauza” és a „Vitorlás hajó” a Petőfi Rádióban is forognak. Az idei ősz is hasonlóan tartalmasan telik az Éva Presszónál, hiszen több dalt is terveznek bemutatni. Elsőként hallható a Lassan szeress, amelyhez klipet is készítettek.

A csapat szövegírója, Jónás Péter, eredetileg párja születésnapjára írta a Lassan szeress szövegét, amely később egyike lett a korai Éva Presszó daloknak. Az eddig még csak egyszál gitáros verzióban létező dalt Takács Zoltán Jappán segítségével új köntösbe bújtatták. A Peter John Kiss által rendezett klipet pedig a kisújszállási Vigadóban forgatták. Innen származik Vigh Évi, a zenekar énekesnője, így ez fontos helyszín volt számukra.


Szintén Évi mesélt egy kicsit a Lassan szeress klip forgatásáról: „A klipet nem szerettük volna konkrétan a szerelemről forgatni, hiszen a dal önmagáért beszél. Azt szerettük volna megmutatni, mi van a ’szöveg előtt’. Egyfajta elő-hangulatot, hogy milyen mielőtt lassan szeretnek. Az egész koncepció arra épült, hogy ne csak a dal, hanem amit látunk, az is legyen szép és kifejező! Ebben a főszereplő lány – László Bíborka – improvizációs balett tánca volt segítségünkre, ezekből a hangulatokból lett összerakva a végső képi világ.”


A Lassan szeress egy négy etűdös darab első része. A további három dalhoz is készül klip, illetve szöveges videó, melyek az év végéig lesznek láthatóak. A szerelem mellett, a másik három dal témájáról egyelőre annyit tudni, hogy az egyik az egyedüllét problematikáját dolgozza fel, a másik a hétköznapok monotonitását, míg az utolsó – „Indul az idő” – pedig egy tábortüzes, elengedős dal, ami az igazi barátságról szól!

 

 


A klipet a Petőfi Tv-ben mutatta be a zenekar, majd másnap a Lángoló Gitárokon debütált nagy sikerrel. Mostanra mindenki számára nyilvánvaló; az Éva Presszó Lassan szeret!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky