3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. október 6.

Bezárt a Barba Negra Track, kinyitott a Barba Negra Music Club

Copyright:

Erős szezont zárt szeptember végén a Barba Negra Track. Idén április 18. és szeptember 22. között 70 alkalommal nyitotta ki kapuit a szabadtéri szórakozóhely, amelyből 68 estén élőzenés rendezvények voltak terítéken. Idén több, mint 100 zenekar lépett a Barba Negra Track két színpadára. A széles zenei spektrumon mozgó Trackben hazai nagyágyúk (Kowalsky meg a Vega, Road, Paddy and the Rats, Edda, stb.), erős nemzetközi produkciók (Gojira, Mastodon, Anthrax, Amon Amarth, DubFx) és feltörekvő előadók (Apey & The Pea, Leander Kills, Blahalouisana) is helyet kaptak.

A Barba Negra számára azonban az ősz korántsem a pihenésről szól, ugyanis a Track zárónapjával egy időben újra megnyitotta kapuit a Barba Negra Music Club. Ráadásul már az első hétvégén Révész Sándor és Závodi János, azaz a Piramis Évek produkció, majd másnap a Bodor Máté gitárossal kiegészült skót Alestorm zenekar töltötte meg a klubot. Jövő tavaszig nincs megállás, a szabadtéri helyszínhez hasonló színes kínálat és nagyon erős programok várják az élőzene rajongóit. Idén ősszel ellátogat az újbudai klubba az ausztrál Airbourne az ex-Accept-tag Udo Dirkschneider és zenekara, jönnek a legnépszerűbb hazai előadók a Road, a Paddy and the Rats, a Hooligans, Horváth Tamás, a friss lemezes Depresszió és Leander Kills is.

Bár a Barba Negra Music Club a főváros legnagyobb klubja, a befogadóképessége véges, így már most több teltházas őszi rendezvényt jelentettek be a szervezők. Napok alatt elfogyott az összes jegy a novemberi Majka & Curtis koncertre, az év metál programjára sem lehet már jegyet kapni, a Testament érkezésének híre alaposan felrázta a hazai rajongókat. Az már most elmondható, hogy hasonló érdeklődés kíséri a legtöbb nemzetközi és hazai programot is, év végig több mint 20 nagyszabású program várható a Barba Negra Music Clubban. Az évet a Tankcsapda szilveszteri koncertje zárja, természetesen a tőlük megszokott különleges műsorral. 2018 ismét lendületesen indul majd a klubban. Januárban Ganxsta Zolee és a Kartel mutatja be K.O. című új albumát, de érkezik többek között a Gloryhammer, Simon Cowell nagy kedvencei, a Bars And Melody, az Accept és a Kreator is. Tavasszal ismét sok fontos nemzetközi előadót lehet majd megtekinteni. A Barba Negra szervezésében Budapestre jön az Alien Ant Farm, a klubot látogatja meg a Milky Chance, a svéd Therion, az először Magyarországra látogató brazil Angra vagy a közönség kedvenc Machine Head, amelyre két nap alatt a belépőjegyek több mint háromnegyede elfogyott. A jövő évi jó idő beköszöntével pedig, a tervek szerint 2018. április 27-én megnyitja újra kapuit a Barba Negra Track, ezzel is erősítve a szlogent: 12 hónap zene!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky