3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2017. szeptember 19.

Volt szerelmek és a nappaliba bekúszó köd sztorija

Copyright:

Kilenc nő szemben egy kamerával, egy különleges szituációban, és hozzá egy dal, aminek hátterében egy kísértő volt szerelem áll. A dalszerző-gitáros-énekes Barkóczi Noémi első, Nem vagyok itt című lemezének egyik számához készült videóklip, amiben lányok mesélnek korábbi kapcsolataikról tök őszintén, mellébeszélés nélkül, majd a végén ellepi őket a gomolygó füst. A Köd a Nappaliban című dal klipes munkálataiba, egyébként az album producere, MYGL vagyis Szőke Barna ezúttal rendezőként és kicsit vágóként is csatlakozott.

Az alapkoncepciót, hogy legyen egy interjú-klip lányokkal, ahogy az exeikről mesélnek, Mygl dobta be. „Nekem nagyon bejött az ötlet, mert imádok embereket nézni, ahogy magukról, az érzéseikről beszélnek - ez valami kattanás nálam. És a képi világban is megvolt az egyetértés Barnával, egyértelműen világos, letisztult képeket akartunk viszontlátni.” – eleveníti fel Noémi.

A klipben felbukkanó lányok Noémi barátnői és zenésztársai, vagy ismerősök ismerősei, „nem volt semmi tudatosság a kiválasztásukban, hogy legyen ő, mert tudom, hogy van egy elképesztő sztorija” – emeli ki Noémi. Az egész stábot meglepte némelyik lány története, ezért is volt nehéz kiragadni azokat mondatokat, amelyek belekerültek, egy csomó durva, fura és izgalmas gondolat maradt ki, de egyszerűsíteni kellett. „A kérdéseket egyébként Barna tette fel elég spontán módon, az alaptémát követve, és igyekezett elérni, hogy a lányok egyszerre meg is tudjanak nyílni, meg kicsit kijöjjenek a komfortzónájukból.” – meséli Noémi.



A háttérmunkában egyébként a már említett MYGL (Szőke Barna) rendező-vágóként, Szilli Tamás operatőrként vett részt, a videó végső vágását és formáját pedig maga a dalszerző, Barkóczi Noémi hozta össze.

Novemberben pedig új EP érkezik, lemezbemutatóval és most már zenekaros felállásban, Gulyás Kristóffal (dob –mïus, Hó Márton és a Jégkorszak), Günsberger Ákossal (basszus – Szabó Benedek és a Galaxisok, Antonia Vai) és Tóth Dórival (vokál, hegedű – Nunki Bay Starship) kiegészülve.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Weiter

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Weiter

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Weiter

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Weiter

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky