3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. augusztus 8.

DÖNTS! az Ocho Machoval

Copyright:

Az Ocho Macho zenekar új lemezzel jelentkezik a fesztiválszezon után. Az együttes negyedik nagylemeze októberben jelenik meg, de az első, Dönts! című dalt már a koncerteken is játsszák és videoklip is készült hozzá.

Az album energikus, vidám, de mégis érett és letisztult lesz. A srácok úgy döntöttek, hogy ezúttal egy profi producerrel dolgoznak a stúdiómunkát illetően, ami egy új zenei hangzást biztosít majd. Három producer közül esett Moszira (Cifra Sándor) a választásuk, akinek munkája többek között a Tankcsapda, a Kowalsky meg a Vega zenekarok lemezein is hallható.


A Dönts! egy dallamos, lendületes dal, ami egy mindenki számára ismerős helyzetről szól: életünk minden órájában, minden percében döntéseket hozunk. Néha jót, néha rosszat, ki könnyen, ki nehezen. De az is benne van, hogy észrevegyük, mikor vagyunk boldogok és ne azzal foglalkozzunk, hogy mennyi minden hiányzik még az életünkből.

 

 


A dal születéséről Kirchknopf Gergő - a zenekar énekese - így mesélt: "A gitárosunk, Mike hozta a harmóniamenetet a próbaterembe, majd egy közös jammelésből alakult tovább a dal. Azt, hogy Dönts! lesz a címe, már ott, akkor tudtuk. Ahogy azt is, hogy a 4. nagylemezünk lesz minden idők legjobb Ocho Macho lemeze!”

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky