3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2017. június 12.

Feszt!Eger – csakazértiszene!

Copyright:

A külföldi turisták is jelentős létszámban rátaláltak a festői Bolyki völgyben rendezett Feszt!Eger fesztiválra, amivel végérvényesen beindult a 2017-es hazai fesztiválszezon. A nagy bulit a magyar zeneipar legjelentősebb találkozója, a Music Hungary konferencia vezette fel, ahol egy alapítói nyilatkozatot is elfogadtak a szervezők, amelyben a könnyűzene hazai és nemzetközi sikeréhez létrehozzák a hatékony, operatív munka kereteit.

„Partnerséget kínálunk a magyar populáris zenei élet minden meghatározó, reprezentatív képviselőjének. Hiszünk abban, hogy céljaink közösek és együtt el is tudjuk érni azokat” – jelentették ki a Music Hungary alapítói és résztvevői, akik a zenei konferenciát öt éve azzal a céllal hívták életre, hogy a populáris zenei élet, a zeneipar, és annak főbb szereplői definiálják magukat és céljaikat; sikerüljön a számos különböző részterületen tevékenykedő, egymással sokszor alig kommunikáló, a részletek és részérdekek között felmorzsolódó, önállóan nagyon kevés érdekérvényesítő képességgel rendelkező szereplőket összehozni egy asztal köré. Most azonban a szervezők elérkezettnek látták az időt, hogy a problémák meghatározása után hatékony együttműködéssel tegyenek a hazai könnyűzenei életért. „A közönség átütő sikereket vár a magyar könnyűzenétől, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Azt gondoljuk, hogy a magyar zene képes arra, hogy ezt a sikert elérje. De látni kell, hogy az áttörés nem varázsütésre érkezik. Mi, a Music Hungary konferencia alapítói és szervezői vállaljuk, hogy e célok eléréséhez szükséges folyamatos operatív munka kereteit létrehozzuk. Célunk, hogy ezzel a populáris zenei élet szereplőinek, a teljes iparágnak a szava jobban érvényesüljön, hogy valóban a teljes szakma által támogatott és professzionális módon kidolgozott elemzések, javaslatok, tervek kerüljenek az asztalra” – írják a nyilatkozatban. A remények szerint a közélet is odafigyel a kérdésre, miután Nyitrai Zsolt, a miniszterelnöki kabinetiroda képviseletében a nyitóbeszédében is hangsúlyozta: kiemelt fontosságúnak tartja az ilyen jellegű eseményeket, hiszen ez a konferencia volt egykor a bölcsője a Cseh Tamás programnak is.

A közös munka után pedig beindult a laza fröccsökkel és egri borokkal, valamint természetesen hideg sörökkel megolajozott szórakozás, Eger legnagyobb bulija. A pünkösdi hétvége meghozta a turisztikai célt is, és a városba látogatott turisták is megtalálták maguknak a Feszt!Eger koncertjeit, így soha nem számlált külföldi is részt vett a szezonnyitó fesztiválon. A közel 10 ezer látogatót 3 színpadon, több mint 30 fellépő és egyéb programok várták, 10 hatalmas speciális vetítőgép varázsolta még színesebbé az egyébként is káprázatos helyszínt. A Feszt!Eger egy névadónak is helyet adott: miután a vidék méltán híres bora a bikavér, hungarikum lett, a fesztivál egyik színpada rögvest nevében is megörökítette ezt a tradicionális vörösbort, úgyhogy mostantól már Bikavér Hungarikum Színpadon is hallgathatjuk kedvenc zenekarainkat.
 

A fesztiválszezon indító fesztivál az idénre bezárta kapuit, átadva ezzel a stafétát a következő hónapok rendezvényeinek, de jövőre ugyanitt és legalább akkora szeretettel várja vendégeit, mint az idén.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Weiter

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Weiter

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Weiter

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Weiter

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky