3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2017. június 8.

Nagyot ment az új Foo Fighters

Copyright:

Elsöprő lendülettel indított a Foo Fighters semmiből érkezett új klipje, a Run. A 2017. június 26-án a Papp László Budapest Sportarénában fellépő csapat a külföldi sajtót és a digitális felületeket is egy csapásra meghódította. Hát nem csoda!

A nóta 17 országban került be az iTunes Top 20-as listájára: Új-Zélandon a 2., Kanadában a 3., Finnországban a 4., Ausztráliában a 6., Hollandiában a 7., Svédországban a 8., Nagy-Britanniában és Argentínában pedig a 10. helyen nyitott. A hivatalos videót 24 óra alatt 2.2 millióan látták, most pedig már 5 millió megtekintés közelében jár.

A sajtó is elismerően nyilatkozott Dave Grohl és bandája friss teljesítményéről: az USA Today egyenesen a hét dalának választotta meg a szerzeményt, és igazi „együtténeklős himnusznak” titulálják, a People arról ír, hogy az idén 22 éves zenekart sokan talán már leírták, de „akik attól féltek, hogy a légkalapács súlyú riffjeik felpuhultak, azok jobb, ha felkészítik a hallójárataikat az új monstrumra”, majd hozzáfűzik: „a korral bölcsesség jár, valamint még elképesztőbb képesség a zúzásra”. A Billboard szerint „álmodozóan nyit, majd lassan melegszik fel, de aztán egy villám sebességével keményedik be, pont annyira, hogy az anyád utálja, a szomszéd meg azt követelje, hogy kapcsold le”, a Rolling Stone úgy véli, hogy a „dühödt őrület folytatódik”, az Alternative Press „epikus visszatérést" emleget, de méltatja Grohl rendezői kvalitásait is; míg a Paste úgy vélelekedik, hogy vitathatatlanul „visszatértek Amerika kedvenc rockerei”.

A Run az első felvétel a Foo Fighters boszorkánykonyhájából a 2015 végén kihozott Saint Cecilia EP óta, a megjelenéssel egyidőben leleplezett, egy megvadult nyugdíjasotthonba kalauzoló klipet pedig nem más, mint a zenekar szíve és lelke, Dave Grohl gitáros/énekes rendezte. Mint ismert, a Dave Grohl, Taylor Hawkins, Nate Mendel, Chris Shiflett, Pat Smear és Rami Jaffee alkotta hatos 2017. június 26-án a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky