3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2017

2017. május 17.

Akire mindannyian vártunk: Rita Ora visszatért!

Copyright:

Rita Ora több éves kihagyás után új dal készülését osztotta meg a rajongóival – a „Your Song” május 26-án debütál. A szexi énekesnő nem bízta a véletlenre a visszatérését: a szám készítésében többek között Ed Sheeran vett részt. Ha két szóval kéne összefoglalnunk a produkciót, az valahogy így nézne ki: garantált siker.

„Imádtam Eddel és Steve-vel (One Direction, Demi Lovato, Shakira társszerzője) dolgozni, hihetetlen volt az ötletemet a világ két legtehetségesebb szerzőjével világra hozni. Eddel tiniként ismertük meg egymást és azóta barátok vagyunk, tényleg fantasztikus, hogy együtt tudtuk megírni ezt a dalt.” – mondta Rita a hamarosan debütáló dalról.


A „Your Song” az énekesnő készülő albumának beharangozó dala, amelyet év végére várhatunk. A dal mélységet és érettséget sugároz Rita összetéveszthetetlen vokáljain keresztül. „Azt akartam, hogy az emberek meghallják a hangomat. Az első lemezemet 19 évesen vettem fel... Azóta évek teltek el, annyi minden változott az életemben, amik hatással voltak a művészetemre!


Az énekesnő az elmúlt években számos területen kipróbálta már magát: zsűriként és mentorként a brit Voice és X Faktor műsorokban, színészként a Szürke ötven árnyalata filmekben, tervezőként az Adidas kollekciói mögött és szupermodellként a Rimmel és a Tezenis plakátjain.
„Alig várom, hogy élőben adjam elő az új számokat! Ahogy minden lehetőség készen áll arra, hogy turnézzunk, indulunk is!” – mondta az énekesnő. Szerencsénkre augusztus 12-én garantáltan belehallgathatunk néhány új szerzeménybe, a Sziget Fesztivál nagyszínpadán. Május 26-án pedig újraindul Rita Ora sikeráradata, érdemes lesz figyelni.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2017. augusztus 15.

Kellemes, bolyongós nap- Sziget 4. nap

Idén is egy napra jutottam ki a legnagyobb hazai fesztiválra, így teljesen ki akartam maxolni minden percét. Éppen ezért korán indultam, és jól körbe is jártam az egész szigetet, ami közben sok remek, és legalább annyi gagyi dolgokkal is találkoztam. Tovább

2017. augusztus 15.

Csak nem kerülhettem el a Hurts-öt idén

Bár nem hiszek a Sorsban, van abban valami rejtélyes, hogy pont abban a pillanatban jelentette be a Sziget, hogy a Hurts lesz a vasárnapi napjuk húzóneve, amikor kiraktam az EFOTT-os cikkemet, amiben azt taglaltam, hogy hogyan kerültem a Hutrsöt. Úgy látszik mégse sikerült. Tovább

2017. augusztus 15.

Remek koncertecske a Grincs megmentőjétől: Pretty Reckless

Idén végre újabb koncert került le a bakancslistámról, hisz vasárnap a Sziget elhozta az egyik nagy kedvencemet, a Pretty Recklesst. Nagy elvárásokkal mentem az A38 sátorba, ami lehet nem volt a legjobb ötlet. Tovább

2017. augusztus 11.

Ma PJ Harvey és Kasabian  lesz a Szigeten

Ma először hallhatjuk Magyarországon élőben PJ Harveyt, élő koncertet ad Rudimental és a Kasabian is új lemezével lép fel este a Sziget Fesztiválon. És még csak péntek van. Nézzük, mi a menü a hétvége első estéjére! Tovább

2017. augusztus 11.

Hollywoodi sztárok lepték el a Szigetet

A Sziget nyitó napján egymás után érkeztek a hollywoodi filmsztárok a fesztiválra. Úgy tűnik, míg az Egyesült Államokban a Coachellára járnak a filmcsillagok, addig Európában a Szigetet választották. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky