2017. augusztus 15. | Stewie

Kellemes, bolyongós nap- Sziget 4. nap

Idén is egy napra jutottam ki a legnagyobb hazai fesztiválra, így teljesen ki akartam maxolni minden percét. Éppen ezért korán indultam, és jól körbe is jártam az egész szigetet, ami közben sok remek, és legalább annyi gagyi dolgokkal is találkoztam.

Az első óra a nézelődésé volt. Körbejártam a performanszos sátrakat. Láttam jópár előadást, de sem a cirkusz, sem az art-színházak nem vonzanak, így sehol se töltöttem 10 percnél többet. A bolyongás közepette sört is akartam vételezni, de a hátsó résznél ez kicsit nehézkes volt, inkább csak kajáldák sora várt rám.

De abban sem volt köszönet, amikor végre megtaláltam a jó pultot. Egy ideje már foglalkoztatott, hogy milyen is lesz a híres fesztiválsör, amit a Dreher csak erre az alkalomra csinált. Sajnos ezt azóta sem tudtam meg, mert bárhova mentem csak sima Dreher Classicot csapoltak nekem, pedig volt ahol direkt rákérdeztem. Vagy ha az volt az ünnepi sör, akkor nem sokat gondolkodtak rajta a sörgyárban.

Ezen kalandok sora után megakadt a fülem az VOLT-színpadon. Mint utóbb kiderült a Koszika & the hotshots volt, akik az egri tehetségkutatót nyerték meg, és nem is véletlen. A jazz-es, funkys vonal hihetetlen jól áll az erdélyi stílusuknak. Besorolni egyébként meg se próbálom, annyira egyedi ötvözése volt mindennek, amit csak el lehet képzelni. Mondjuk az kicsit már inkább kínos volt, amikor az énekes beat boxolni, vagy akárhogy is nevezik azt, amikor skratchel a szájával. Azt lehet inkább hanyagolni kéne, de így is a napom első fénypontja volt ez a véletlen találkozás.

Ezután a civil térbe vetettem be magam, majd a világszínpadon hallgattam valamilyen pszichedelikus spanyol-zenét, de egyik sem ér többet ennél a két sornál, a két főzenekarról, a Hurtsről és a Pretty Recklessről önállóan írok.

A napom zárása a Volt színpadnál volt, ahol csodával határos módon, 7 év kerülgetés után végre el tudtam jutni egy Vad Fruttik koncertre. Már maga tény, hogy végre szerencsésen álltak a csillagok, annyi örömmel töltött el, hogy már nem is kellet volna játszaniuk semmit, azzal is elégedett lettem volna. De szerencsére még egy kifejezetten jó koncertet is adtak, egy rossz szót nem lehet elmondani róla, hacsak azt nem, hogy a feléről lemaradtam a Reckless miatt.

Ezután gondolkodtam, hogy mardjak-e Steve Aokira, de egy eldobott torta és egy túlzsúfolt kisszínpad nem különösebben vonzott, így csak egy kevés spanish wax-ra maradtam, ami hozta a kötelezőt, és kellemesen lezárta az én idei Szigetemet.