3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2017. május 2.

Provokatív klippel tért vissza az EFOTT-ra tartó Hurts

Copyright:

A napokban mutatta be legújabb dalát és az ahhoz Kijevben forgatott videót a Hurts. A Beautiful Ones - amely a duó szerint az "egyéniségeket ünnepli" - forgatókönyvét a csapat énekese, Theo Hutchcraft írta, sőt, a főszerepet is magára vállalta. A végeredmény pedig egyszerre lett provokatív és szívet tépő, hiszen megjelenik benne a gyűlölet, a szeretet, a brutalitás és a szépség is, mindezekhez a táptalajt pedig olyan szélsőségek adják, mint az intrika és az együttérzés.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Immáron 7 éve annak, hogy a világ felkapta a fejét a Hurts bemutatkozó dalára, a Wonderful Life-ra, valamint az első albumra, a Happiness-re. Azóta a páros meghódította a kontinenst, a 2013-ban megjelent Exile-on és a 2015-ös Surrender anyagokon olyan slágereket találunk, mint a Stay vagy a Some Kind of Heaven, a lemezeik rendre a Top 10-be kerültek a slágerlistákon, és csak 2016-ban közel 100 000 koncertjegyet adtak el, amivel az évtized egyik legsikeresebb brit zenekarává nőtték ki magukat.


Theo és Adam előszeretettel ejti útba hazánkat is: tavaly a Strand Fesztiválon léptek fel, idén nyáron pedig az EFOTT közönsége üdvözölheti majd őket.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. More

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. More

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. More

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! More

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky