3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2017. március 18.

Ennyire még nem próbáltunk maximalisták lenni – itt a BABEL új EP-je

Copyright:

Minden eddiginél letisztultabb és egységesebb anyaggal robban bele a tavaszba a BABEL. The End of it All című kislemezük – a címmel ellentétben – egy új, sokkal érettebb BABEL kezdetét jelenti. Az új dalok élőben március 17-én, a Kuplungban debütálnak, ahol az észt Elephants From Neptune és a The Adolescens társaságában lépnek fel.

  • share
  • kapcsolódó linkek

A BABEL zenekar tavaly ősszel megújult energiákkal és új felállással állt ismét színpadra, a változások pedig a friss hanganyagra is jó hatással voltak. A The End of it All című kislemezben mind a négy srác az elejétől a végéig benne van, a dalok többségét közös jammelések és nagy beszélgetések hívták életre, de a lemez grafikáján is az ő ötleteik köszönnek vissza Mirk Norbert rajzain keresztül és magát a keverést is a zenekar csinálta.


„Eddig ebben az EP-ben van a legtöbb munkánk, beleraktunk mindent, ennyire még sosem próbáltunk maximalisták lenni, mint most. Tisztább és letisztultabb anyagot akartunk csinálni, amit mindenki a sajátjának érez. Az átalakulás során mindenkiben volt feszültség, most azonban nemcsak a formáció, de a zenéhez való hozzáállás is megváltozott. Ez az anyag most azért is egységes, mert mindenki ugyanannyira van benne” – meséli Balasi Ádám, a zenekar dobosa. 

A The End of it All dalaival a BABEL vidéki turnéra indul, ahol az észt Elephants From Neptune és a The Adolescens társaságában lépnek majd fel Győrben, Debrecenben és Pécsett. Természetesen a budapesti közönségről sem feledkeztek meg, akik március 17-én, a Kuplungban bulizhatnak a megújult BABEL új számaira.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. trvať

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. trvať

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. trvať

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. trvať

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky