3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2017. március 11.

Borzalmas témák, érzelmes férfiak - itt a friss Anton Vezuv!

Copyright:

A tavalyi Magyar Klipszemle legszebb videójáért járó díjat elhozó, budapesti Anton Vezuv zenekar az édes-szomorú power-melankóliától fokozatosan fordult a folkos, sötét indie felé. A folyamat az őszre ígért Save Me David című feldolgozásalbumról kimásolt első kislemezen már tetten érhető: az új lemez beharangozó dala a most megjelenő, Run Through the Jungle című Creedence Clearwater Revival klasszikus, amely a Fargo című tévésorozatban is hallható Britt Daniel előadásában. A harmadik Anton Vezuv lemezen ott lesz mások mellett Lana Del Rey, a Timber Timbre, Eddie Vedder, a Nick Cave-féle The Boys Next Door és Neil Young egy-egy dala is.

A most megjelent dallal kapcsolatban Gyulai István, a zenekar frontembere úgy fogalmazott: „A Run Through the Jungle egy szép, laza, de erős folk-blues dal. Miután a Fargo tévésorozatban meghallottam, azonnal el is játszottam gitáron, és annyira tetszett, hogy mindig vissza-visszajött, ezért egy zenekari próbára is levittem. Később elkezdtük koncerten is játszani, ezután pedig már egyértelmű volt, hogy felkerül a feldolgozáslemezünkre.” A dalt John Fogerty, a Creedence Clearwater Revival énekes-gitáros-dalszerzője az általa borzasztónak tartott amerikai fegyverviselési szokásokról írta. „Én pedig szeretem, ha elborzasztó témákat érzelmes férfiak énekelnek” – mondta el Gyulai István.

Sűrű 2016-os évet tudhat maga mögött a zenekar: az év elején egy látványos, Osvárt Andrea főszereplésével készült videoklippel jelentkeztek, ami - mindamellett hogy számos orgánum az év hazai videójának választotta - megnyerte a II. Magyar Klipszemle legjobb stylingjáért járó díját. Nyár elejére végre megjelent a zenekar második lemeze, a Lay Low Butterfly EP, ami szintén remek kritikai visszhangokra talált. Az erről kimásolt I'm Mooch című dal egy halloweenre időzített freaky vámpíros filmet kapott és stílszerűen, egy exkluzív vámpírfog formájában jelent meg kislemezként.

A jelenleg is készülő harmadik, Save me David feldolgozásalbum mind hangzásában, mind témájában sötét, borús dalokat vonultat majd fel puritán, indie-lo-fi megközelítéssel. A produceri munkáért ismét Jakab Péter (Jazzékiel) a felelős, aki az előző kiadvány előkészületei során csatlakozott a csapathoz. A Run Through the Jungle-t részben Puha Szabolcs rögzítette, a mix és mastering munkát pedig egészében Balogh Csaba, az Anton Vezuv szólógitárosa végezte.

Az Anton Vezuv március 18-án, szombaton tartja következő koncertjét a budapesti Auróra klubban az art-gaze, indie-rock Törzs zenekar és az experimentális poszt-folkban utazó Musica Moralia társaságában. A koncerten a Run Through The Jungle-ön kívül több új dal is elhangzik majd a Save me David lemezről.

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. trvať

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. trvať

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. trvať

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! trvať

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky