3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2017. március 8.

Louder Than Bombs – ismét bulizva támogathatod a Food Not Bombs Budapestet

Copyright:

Napjaink egyik legüdítőbb budapesti civil kezdeményezése a Food Not Bombs Budapest mozgalom, melynek aktivistái minden hétvégén a piacokról összeszedett, kidobásra szánt, de fogyasztásra alkalmas zöldségekből és gyümölcsökből készítenek több fogásos meleg ételt a rászorulóknak. Most, a jó ügy érdekében 2017. március 10-11.-én a Louder than Bombs Support Show-val készülnek, ahol a hazai hardcore, punk, post rock szcéna zenekarai játszanak, hogy zenéjükkel ők is beleadjanak a „közös üstbe”.

A FNB Budapest csoport aktivistái melegételeket osztanak rászorulók számára, akcióik pedig egyben békés demonstrációk is. Fel szeretnék hívni az emberek figyelmét, hogy koránt sincs minden rendben a szociális ellátórendszerrel, és ezzel kilépve az utcára nap, mint nap szembesülhetünk, látva az aluljárókban vagy más, mélyszegénységben élő embereket. A kidobásra szánt ételek újrahasznosításával szeretnék érzékeltetni, jelentős a túlfogyasztás és a pazarlás hazánkban sem ismeretlen, olyannyira, hogy emberek tömegei élhetnének és élnek a gazdagok kukáiból. Az akcióikkal így a túlfogyasztás és élelmiszerpazarlás, illetve sokak létminimum alatt élése ellen is demonstrálnak, mert hiszik, hogy az ételhez és a hajlékhoz való jog alapvető emberi jog.

A működésükhöz semmilyen állami, önkormányzati vagy egyéb pályázat útján megszerezhető támogatást nem kapnak, de nem is kérnek. Önkéntesek, aktivisták és szimpatizánsaik támogatásából tartják fenn és működtetik az akcióikat. A szükséges forrást pedig a minden évben megrendezett támogatóbulival alapozzák meg, ami idén is egy két napos koncertsorozat formájában valósul meg. Mindkét nap a hazai hardcore, punk, post rock szcéna zenekarai fognak játszani a Yuk BP és Dürer Kert klubokban.

Ami viszont újdonság, hogy idén először nem csak a koncerteké a főszerep. Március 11-én az Élesztőben hagyományteremtő jelleggel indítanak napközbeni programokat is, ami idén a Civil simogató néven fog futni, hiszen a nap témája is a civilek lesznek. Elég aktuális a téma, mikor olyan nyilatkozatok röppennek fel, mint a „Minden eszközzel el kell innen takarítani a civil szervezeteket”. Nem, ez így nincs rendben, ezért egy egész napot szentelnek a civileknek.

Akik ott lesznek: TASZ, A Város Mindenkié Csoport, Pride Budapest, Kétfarkú Kutya Párt, Amnesty International Magyarország.

A kitelepülő szervezetek, csoportok különböző interaktív és/vagy beszélgetős programokkal készülnek, amikbe az Élesztőbe látogatókat is bevonják. Az FNB Budapest is készül programokkal, mint például a ’’ civil társassal”, ahol a játékosok a szervezetek és olyan kvázi „buktatókon” keresztül kell haladniuk a játék során, mint a bürokrácia vagy a központi hivatalok akadékoskodása. Ezek kívül a csapat készül még vegán burgerekkel, süteményekkel és beszerezhető lesz a 2017-es póló szériájuk is.

A Civil simogató eseményen azoknak is lesz lehetősége támogatni az FNB Budapest tevékenységét, akik nem tudnak az esti koncerteken jelen lenni, de szívesen hozzájárulnának a csapat működéséhez.

Event 1

Event 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Seguir

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Seguir

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Seguir

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky