3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2017. február 10.

Madonna egy ikerpárt adoptált

Copyright:

Az énekesnő instagramján osztotta meg a világgal, hogy ezúttal egy ikerpárt adoptált Malawiból, a világ egyik legszegényebb országából. A teljes procedúra lezajlott, így már véglegesen is a családjához tartozik a két új gyermek.

  • share
  • kapcsolódó linkek

„Nagyon hálás vagyok mindazoknak Malawiban, akik segítettek, hogy ez megtörténhessen.” – írta.

Egyben kérte a médiát, hogy egy kis időre hagyják őket békén. Madonna korábban cáfolta, hogy újabb örökbefogadást tervez – már van két adoptált gyermeke Malawiból – de amint a papírozás rendben lezajlott, közzétette, hogy a 4 éves ikerpár, Esther és Stella ezentúl a családja tagjai.

A lányok egy árvaházban nőttek fel, mivel pár nappal születésük után az édesanyjuk meghalt. Apjuk egy másik nőt vett feleségül, a lányokat pedig a nagyszülőkre bízta, akik viszont nem tudták vállalni a csöppségek felnevelését.

És habár az 58 éves popsztár maga is jóval túl van már a „szokásos” nevelőszülői koron, a bíró úgy ítélte meg, hogy Madonna szerető otthont, luxust, biztonságot tud nyújtani a gyerekeknek, és orvosi papírok igazolják, hogy egészségileg is vállalni tudja a feladatot.

Madonna évek óta jótékonykodik Malawiban, ami nem csak pusztán pénzbeli segítséget jelent, hanem konkrét lépéseket is: tavaly nyílt meg az ő alapítványa által felépített kórház, valamit rendszeresen ellátogat az országba, hogy segítsen az oktatás és a gyógyítás fejlesztésében.

Lehet Madonnát kritizálni a zenéje, a kinézete, a viselkedése miatt, de azt el kell ismerni, hogy ezek a dolgok igazán jófejségek részéről! Talán nem véletlenül lett ő 2016-ban a Woman of the Year a Billboard szerint!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Weiter

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Weiter

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Weiter

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Weiter

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky