3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. november 19.

Megjelent a Peter Kovary & the Royal Rebels új klipje, az It’s a Riot

Copyright:

A nyár folyamán „fedte fel kilétét” a Peter Kovary & The Royal Rebels csapata, pontosabban Kőváry Péter gitáros/énekes és producer, a neo egykori tagja rántotta le a leplet új klasszikus Rock ’N’ Roll formációjáról. A debütáló ’Keepin’ On’ EP-t még egymaga készítette el, de már akkor is pedzegette, hogy szerveződik a zenekar Royal Rebels része is.

Peti időközben kiegészült Neményi Csaba gitárossal, Tóth Zsombor basszusgitárossal, Nagy „Liszt” Zsolt billentyűssel, és Kovács Csaba dobossal. Kora ősszel már fellépéseket is vállalt a csapat, sőt első nagylemezük elkészítésébe is belevágtak. Ennek eredményeként hallgathatjátok meg most a nagylemez nyitódalát, az ’It’s a Riot’-ot, valamint megtekinthetitek annak image/live-klipjét cikkünk végén. Az új kisfilm hűen visszaadja a zenekar dinamikus előadásmódját, reprezentálva egyúttal a műfaj minden stílusjegyét

„A lemez munkálatai kedvező ütemben zajlanak, ha minden a tervek szerint halad, akkor februárban mutatjuk be a közönségnek” – mondta el Kőváry Péter zenekarvezető.

 

Bár az elmúlt időszakban már láthattátok élőben is a zenekart, ha ez elmaradt volna, akkor még idén elcsíphetitek a Rebelst-t, 2016. december 20-án a Muzikum Klubban a Stoned nevű Rolling Stones tribute csapat társaságában.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky