3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2016. szeptember 16.

Színészgenerációk találkozója a Konyha új klipjében

Copyright:

Játékfilmeket megszégyenítő szereposztású klippel hozta ki harmadik lemezének Idő van elég című beharangozó dalát a Konyha zenekar: Bán János, Nagy Ervin, Farkas Franciska, Igó Éva és Csapó Attila játszanak a színes, lassított, összesen mindössze két vágást tartalmazó álomszerű videóban.

"A klip sztorijának kitalálásakor a dal szövegét vettük alapul." - mesélte Koblicska Örs, a rendező. - "A mai fiatalok számára sok dolog bizonytalanná vált az életben. A munkahely, a ház, de még a hitelre vett iPhone megtartása is. Valahogy ez az életérzés a színészlét különleges, titokzatos, mégis állandó bizonytalanságban lévő világát párosította bennem a dal atmoszférájával. Ezt próbáltuk meg stilizáltan belesűríteni filmnyelvi korlátok, vagyis inkább lehetőségek közé. Hogy ezentúl ki mit lát, ért, érez a sorok, és a képek mögött, az a saját dolga. Remélem, sok értelmezési tartomány születik majd.”

Bár a casting terén igen magasra tették a lécet az alkotók, valamennyi színész azonnal igent mondott a felkérésre. "Óriási élmény volt a kiválasztott szereplőkkel együtt dolgozni. Mikor a forgatás közepén beléptem az öltözőbe, és azt láttam, hogy Bán Jánosék Szepesi Matyi szövegét tanulják, az általunk megálmodott ruhákban flangálnak, és próbálják az instrukcióim alapján megformálni a karakterüket, hát eléggé meghatódtam. Rég éreztem magam ilyen jól egy forgatáson." - nyilatkozta Örs.

A klip és a dal a harmadik Konyha lemez előfutára. A Különbéke című, a csapat korábbi anyagaihoz képest zeneileg érettebb, funk- és pszichedelikus hatásokban bővelkedő tizenkét számos anyag október 3-án jelenik meg. A lemez produceri munkálatait a csapat Dorozsmai Gergővel (Gustave Tiger) és Horváth Gáspárral (aka Jumo Daddy) közösen látta el. A lemezbemutató koncertre 2016. október 22-én kerül sor az Akvárium Klubban.

Az Idő van elég című dal a klippel egyidőben digitálisan is megjelenik, bónuszként a 2013-as "Alvópóló" című dallal együtt, amelyet eddig még sem hanghordozón, sem digitálisan nem publikáltak. A dal érdekessége hogy 2014 tavaszán egy akkor induló ismeretlen, fiatal zenekar is elkérte és feldolgozta - ez az azóta fesztiválkedvenc státuszba emelkedett Margaret Island volt.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Weiter

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Weiter

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Weiter

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Weiter

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky