3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2016. szeptember 6.

Színdarabhoz írt zenét és szöveget Czutor Zoltán

Copyright:

Czutor Zolitól eddig sem állt távol a színház: tíz éve, a legendás Mechanikus narancs adaptációjához szerzett zenét és szöveget a szegedi színháznak, de készített már zenei aláfestést pl. Steven Berkoff, Nyafogók című darabjához és több filmhez is. A most bemutatás előtt álló Válogatás Gazdag Gyula azonos című dokumentumfilmje nyomán készült Kocsis Gergely rendező és Lőkös Ildikó dramaturg vezetésével. A Máté Gábor vezette V. éves színművész osztály darabját 2016. szeptember 10-én mutatja majd be az Ódry Színpad.

A megkeresésről, illetve a darabról így nyilatkozott Czutor: „A Válogatásnál úgy kerülhettem képbe, hogy Kocsis Gergely színész-rendező barátom már régóta tervezte, hogy együtt dolgozna velem egy ilyen előadáson és most talált olyan témát és alkalmat, amit megfelelőnek látott erre a kooperációra. A Válogatás a '60-as, '70-es évek fordulójának magyarországi hangulatát eleveníti fel. Ráadásul van, ami örök. A kulturális megmondók és a hatalom birtokosai jelentős részének inkompetenciája ugyanúgy félreviszi a lényeget, mint bármikor korábban a hazai, intézményesített gyakorlatban.”

Az alkotói folyamatról: „Az alkotói munka nagyon gyorsan lezajlott. Az ötlet felvetésétől néhány hónapon belül már megvoltak a kész a dalok és szövegek. Nagy szerencsém volt azzal, hogy kifejezetten inspirált a téma. Felvettem itthon a dalvázlatokat, zenei alapokat és átküldtem nekik. Ők erre próbáltak. Az előadáson kiváló zenészkollégám által vezetett zenekar kíséri a színészeket. Ő Kovács Adrián, aki nem mellesleg az Operett Színház karmestere is.”
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Seguir

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Seguir

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Seguir

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Seguir

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky