3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2016. július 28.

Forró ütemek a PLÁZSon

Copyright:

Bár a PLÁZS nappal a pihenés központja, július 30-án este garantáltan nem lesz nyugi: a fesztiválok legenergikusabb formációja, az élő drum and bass hazai szupercsapata, a Brains fogja megtáncoltatni a siófoki strandolókat.

Egy igazán forró júliust zárhat az ország legnyáribb pontja, a siófoki nagystrand, ami idén PLÁZS néven éledt újjá. A magyar tenger partja minden hétvégén mediterrán koncerthellyé változik, naplemente partikkal, puha homokkal és a legjobb hazai előadókkal. Természetesen a hónap utolsó szombatja sem telhet el koncert nélkül, a júliusra a hazai drum and bass királyai, a Brains teszi fel a koronát.

Az örökmozgó formáció nemrég jelentette meg Strange Days című számukat, mely máris igazi fesztiválhimnusz lett, a dallal ráadásul a táncoltatáson túl arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy együttes erővel még a világ megváltoztatására is képesek lehetünk. Elvitathatatlan érdemeik jeleként a csapat idén az év hazai elektronikus zenei albumáért járó díjat is hazavihette a Stand Firm című lemezükért a Fonogramon.

Ennek ellenére legnagyobb erényük mégiscsak az élő fellépéseik, hiszen a Brains neve mára már szinte garancia egy feledhetetlen koncertre. Az energikus formáció már számtalanszor bizonyította, hogy a legnagyobb hőség vagy éppen a legnagyobb eső ellenére is képes mozgásra bírni rajongóit – legyen szó ugrálásról, guggolásról vagy éppen vad „ikszelgetésről” – nekik nem lehet megálljt parancsolni. A zenekar ezúttal is csakis a legforróbb ütemekkel készül hip-hoppal, raggával, drumsteppel, elektróval és rockkal átitatott drum and bass muzsikájuk mellett pedig a fesztiválokra jellemző különleges látványvilággal érkeznek. Őrületes homokba „ikszelés”, forró lábnyomok és ütemek július 30-án a Brainstől. Dobd le magad!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Kontynuować

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Kontynuować

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Kontynuować

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Kontynuować

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky