3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. június 28.

The Hellfreaks: Astoria

Copyright:

Június elején új, minden eddigieknél izgalmasabb, durvább punkrock albummal lett színesebb a hazai underground színtér. Az elmúlt évben tagcseréken és stílusváltáson átesett The Hellfreaks Astoria című albumával köszönt be a hazai punkrock színtérre.

A zenekart 2009-ben a tattoo-modellként is ismert énekesnő, Shakey Sue alapította három zenésztársával. A zenekar a psychobilly és a horrorpunk vonalán mozgott, és rövid időn belül igen sikeres lett a szubkultúrán belül. 2010-ben mutatták be debütáló albumukat, a „Hell, Sweet Hell”-t, amely sikert hozott számukra az európai és tengerentúli országokban is. Erről a lemezről a "Boogie Man" című dalhoz készült videoklip, amely jelenleg a 3,5 milliós nézettségnél jár. Ezt kétéves külföldi turné követte, majd jött a második album, a kritikusok kedvencének számító „Circus of Shame”,. Egyéves kényszerszünet után 2015-ben az újrakezdés mellett döntöttek, és ez év nyarán új felállással koncertezték végig az USÁ-t, ezt pedig egy háromhetes európai turné követte 2016 elején, amely májusban az Egyesült Királyságban folytatódott. 2016 júniusában a német Wolverine Records kiadásában jelent meg új albumuk, a 11 agresszív karcos punkrock dalt tartalmazó „Astoria”, amit a zenekar úgy definiált, mint új generációs "punkrock vibe".

 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky