2016. június 20.

A Függetlenség napja folytatódik

Mindig is tudtuk, hogy egyszer visszajönnek. Bár húsz évet kellett rá várni, érzésünk fényesen beigazolódott. Ráadásul, ama régi A Függetlenség Napja után most valami egészen látványos formában és méretekben született újjá a történet.

Amióta az emberiség a Földön is meghonosította a földönkívüliek jóval fejlettebb technológiáját, űrbéli közös lakóhelyünk védelme is globálissá vált: a Föld népei szorosan együttműködve védik planétánkat minden külső behatoló ellenséges szándékaitól. Ám arra senki sem számított, hogy a földönkívüliek ilyen fejlett technológiával és ekkora erőkoncentrációval támadnak. Ezúttal tehát ismét egy pár zseniális és vakmerően bátor emberen múlik csak, hogy sikerül-e megállítani az újabb, az előzőnél húsz évvel később megkísérelt inváziót. És természetesen ismét az emberiség léte forog kockán.

Ami az alkotókat illeti, az újabb opuszt, A Függetlenség Napja – Feltámadást is Roland Emmerich rendezte, ismét összefogva Dean Devlinnel, aki ezúttal nem csak a film producere, de a forgatókönyv társszerzője is. Már a film első része is vibrálóan izgalmas cselekményével, hol humoros, hol pedig komolyabb párbeszédeivel, de mindenekelőtt fantasztikus képi világával ragadta meg és tartotta fogva a nézőket- és ez így lesz most is. Ebben természetesen a Feltámadás színészei is kulcsszerepet játszottak, s ez a feladatuk két évtizeddel később is.

Mindenesetre azok, akik már az első részben is örömüket lelték, ezúttal is felkészülhetnek rá, hogy most legalább akkora élvezetben lesz részük.

Ami Emmerichet, a rendezőt illeti, ez a film élete első remake-je, de mint ahogy azt el is mondta, számára rengeteg örömöt okozott, még mielőtt elkészült volna. Azon túl, hogy természetesen maga is erősen kötődött húsz évvel korábban világsikert aratott filmes története és a benne szereplő karakterek iránt, két évtized után már hiányoznak is neki. Úgy gondolta, már elég idő eltelt hozzá, hogy új, még izgalmasabb kalandoknak tegye ki őket és a nézőket. Ráadásul az 1996 óta eltelt húsz év alatt a filmes technika annyit fejlődött, hogy a Feltámadásban nagyságrendekkel realistább képeket láthatunk majd, mint elődjében, a Függetlenség Napjában. Pedig az talán korának legjobban filmezett tudományos-fantasztikus kalandtörténete volt. (Mint arról az 1997-ben elnyert Oscar-díj is tanúskodott.)