3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2016. május 12.

Maradj még – különleges DJ Bootsie klip

Copyright:

Új dallal és egy hozzá készült, dobule expó és  többszörös expozíciós technikával megalkotott videóval jelentkezik DJ Bootsie, a hazai elektronikus színtér megkerülhetetlen alakja. A Maradj még című dalt ősszel egy EP követi, zenekarával és vendégeivel pedig június 6-án ad exkluzív koncertet a Müpában.

DJ Bootsie ütemes zenéjével kelt atmoszférikus hangulatokat, kezei alatt szinte maguktól megelevenednek a hangjegyek. Maradj még című dala egy nehezebb időszak lenyomata, az ősszel érkező EP felvezetője. „Először egy másik számot szerettem volna bemutatni, ami ennek a hangulatnak az ellenkezője, egy harsányabb darab. A Maradj még őszintébb és most jobban illik ide. Úgy éreztem, hogy jobban érdekli a hallgatóimat ez az irány és engem is ennek a számnak a tempóvilága. Az EP-n lesznek még hasonlóak, ha úgy tetszik, a régi hangulat új körítéssel.– Meséli Bootsie. – Amikor megkértem Szarvas Szilárdot, hogy készítse el nekem a videót, az volt a vágyam, hogy egy természetközeli, spirituálisabb darab szülessen, melynek képei a zenét szorosan követik és a végső kiteljesedésnél egy többszörös expozíciós technikát használ.” Nem ez az első közös munkájuk együtt, Szilárd egy super8-as filmpályázatra készített videót Bootise zenéjére. Így született az Unveil klipje, ami több filmes díjat is hazavitt, azóta pedig a két művész között baráti viszony alakult ki.

 

 

„A Maradj még egy nagyon érdekes ötvözetét jelentette nekem a klasszikus és elektronikus zenének. Amikor a videó koncepciója készült, ez a kettősség volt végig előttem. Így alakultak ki a zene mentén az olyan ellentétek, mint fekete-fehér, analóg-digitális, város-természet, éjjel-nappal, nyüzsgés és nyugalom. Ezeket képekre átfordítva alakult ki a fekete-fehér videó, és a technikai formátumot is igyekeztem a régi analóg filmhez illeszteni (23,976 FPS framerate, anamorfikus képarány, zajos képek). Az egész ellentétesdi, követve a zenét, a klip végére egyenlítődik ki, amikor a két pólus egymással harmóniába kerül: zongora a dobgéppel, gyors képek a lassúakkal. A teljes összhangot a többszörös expozíció adja vissza, egyik kép a másikban, mégis így lesz teljes.” – Kommentálja a videó készítést Szilárd.

DJ Bootsie triójával és vendégeivel legközelebb 2016. június 6-án, a Müpában lép fel a Hey, June! fesztiválon, ahol különleges elektroakusztikus hangszerelésben szólalnak meg a számai.

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Weiter

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Weiter

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Weiter

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Weiter

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky